2025. december 28. - Kamilla

Közeleg a strandszezon

A jó idő miatt a következő hétvégétől kezdve folyamatosan nyári üzemmódra váltanak a fővárosi fürdők, így megnyitják ezek napozóit, külső medencéit is - nyilatkozta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. osztályvezetője kedden az MTI-nek.
2007. április 17. kedd 21:01 - Hírextra
Mogyorósi Ferenc elmondta, hogy a meleg időben hétvégén már vendégeket fogadott a Széchenyi fürdő és a Gellért fürdő napozója. A Gellértben a napokban töltik és tesztelik a hullámmedencét, amely hétvégén már üzemel, hullámfürdőzni azonban csak a hónap utolsó hétvégéjétől lehet. A hó végén térnek át a nyári nyitva tartásra, ami szerint minden nap este hétig lesz nyitva a fürdő, ahol nyáron hétvégenként, péntektől ismét lesz éjszakai fürdőzés.

Az osztályvezető tájékoztatása szerint jövő szombattól nyit a Palatínus strand, hétvégén is tovább lesz majd nyitva a Lukács fürdő, és birtokba vehetik a vendégek a Dagály fürdő négy strandmedencéjét is. A Dagályon egyébként már e héten elbontják a kisebbik úszómedence fölötti sátrat.

Újdonság az is, hogy a Dagály este hét helyett fél kilencig tart majd nyitva a nyáron. A tervek szerint a Paskál, a Csepeli, a Csillaghegyi és a Római strand június 2-ától fogad vendégeket, a Palatínushoz hasonlóan esténként hét óráig.

Az osztályvezető közölte, hogy a társaság igazgatóságának döntésére váró javaslat szerint májustól a strandokon és a fürdőkben a tavalyinál 200 forinttal drágább lesz a belépőjegy. A felújítás alatt lévő fürdőkben, köztük a Gellértben is, a menedzsment nem javasol díjemelést. Így például a Gellértben maradna a jelenlegi 2.800 forintos belépőjegy. Azokban a fürdőkben, ahol van a gyermekjegy, az 100 forinttal drágulna, s így 200 forint lenne a különbség a felnőttjegyhez képest.

Mogyorósi Ferenc a felkészülési munkák időigényességével magyarázta azt, hogy a hetek óta tartó jó idő ellenére nem nyitották meg korábban a fürdők nyitott medencéit.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását