2024. május 8. - Mihály

177 millió az SE kutatásaira

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 177 millió forinttal támogatja az idén a Semmelweis Egyetem (SE) hat kutatócsoportjának munkáját - az erről szóló együttműködési megállapodást kedden írták alá Budapesten.
2007. április 3. kedd 17:10 - Hírextra
A dokumentumot Meskó Attila, az MTA főtitkára és Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora látta el kézjegyével. Az Akadémia a teljes magyar tudományossággal foglalkozik, ennek pedig rendkívül fontos része a felsőoktatás - mondta az aláírás után Meskó Attila az MTI-nek.

Mint hozzátette, a támogatásra 2006-ban lehetett pályázni. Már tavaly eldőlt, hogy az MTA 79 kutatócsoportot támogat összesen mintegy kétmilliárd forinttal, ezeket 171 pályázó közül választották ki. A nyertes pályázatok közül hatot a SE kutatói írtak. Akadémiai támogatásban részesül a Gyermekgyógyászati és Nephrológiai Kutatócsoport, a Gyulladásbiológiai és Immungenomikai Kutatócsoport, a Molekuláris Medicina Kutatócsoport, a Neurobiokémiai és Molekuláris Élettani Kutatócsoport, a Neuromorfológiai és Neuroendokrin Kutatócsoport, valamint a Pathobiokémiai Kutatócsoport.

Meskó Attila közölte, a támogatott kutatócsoportok januárban megkezdték a munkát, a mostani aláírással ünnepélyes keretek között megerősítették az együttműködést. Tájékoztatása szerint a kutatócsoportokkal és azok fenntartóival 3+2 évre köt megállapodást az MTA. Három év elteltével a jól vagy kiválóan dolgozó kutatócsoportok támogatását nemzetközi zsűri döntése alapján további két évre meghosszabbítják.

Az Akadémia főtitkára kiemelte, tudatában vannak annak, hogy a kutatócsoportonként maximálisan odaítélhető 37 millió forint kevés. Számítanak azonban arra, hogy a kutatók európai uniós forrásokat is elnyernek. A Semmelweis Egyetem írásos összegzése szerint az említett hat kutatócsoport elhelyezését és infrastrukturális feltételeit a felsőoktatási intézmény, a munkatársak bérét és a dologi kiadások egy részét az MTA biztosítja.

Az akadémiai támogatás célja a felsőfokú oktatási intézményekben, közgyűjteményekben kiemelkedő kutatási eredményeket elérő tudományos iskolák kialakításának, működésének és kutatói utánpótlásának elősegítése. További cél az MTA kutatóintézeti hálózata és az egyetemek közötti kapcsolatok erősítése, a kutatóintézeti hálózatban hiányzó vagy az ottani profilt kiegészítő, és a magyar tudományosságban újdonságot jelentő témák művelése, elsősorban az alapkutatások területén - áll a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását