2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bezárják Guantanamót?

Robert Gates amerikai védelmi miniszter bejelentette: hajlandó bezáratni a guantánamói fogolytábort, feltéve, hogy a legveszélyesebb rabokat továbbra is rács mögött tudják tartani. "Úgy foglaltam el a posztomat, hogy már akkor Guantánamo bezárásán gondolk
2007. március 30. péntek 21:19 - Hírextra
George Bush elnök tavaly novemberben, a félidős kongresszusi választásokon szerzett demokrata párti győzelem után váltotta le Gates elődjét, Donald Rumsfeldet, aki viszont mindig ellenezte a fogolytábor bezárását.

Gates kifejtette: a Kuba szigetén működő tábor bezárása előtt két dolgot kell rendezni. Egyrészt megoldást kell találni arra, hogy sok ország, amely erre most nem mutat hajlandóságot, visszafogadja azokat a foglyokat, akiket az Egyesült Államok nem tart különösebben veszélyesnek. Másrészt tudatosítani kell, hogy némelyik fogoly egyértelművé tette: ha teheti, visszajön, és támadást intéz Amerika ellen.

A védelmi miniszter hangsúlyozta: Guantánamo megszüntetése esetén mindenképpen biztosítani kell, hogy ez utóbbi veszélyes elemeket örökre börtönbe zárják, és ne váljon soha lehetővé szabadlábra kerülésük valamilyen jogi eljárás révén. Gates azt is közölte, hogy a guantánamói támaszponton jelenleg fogva tartott 385 őrizetesből alig 100 az igazán veszélyes, az ő számukra a katonai börtönökben lehetne helyet találni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását