Belföld

Eddig még nincs súlyosabb sérültje az oszlatásnak

Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter tudomása szerint nincs súlyosabb sérültje az Andrássy úton történt oszlatásnak; a politikus erről csütörtökön, az ATV műsorában beszélt.

A kancelláriaminiszter azt mondta: úgy tudja nincs jelentősebb sérültje az oszlatásnak, és a rendőrök vigyáznak is, hogy ne történjen ilyen. A rendőrök felkészültek arra, hogy vízágyút, könnygázt kell alkalmazniuk. Mint mondta, ezeket az eszközöket "kulturáltan" alkalmazzák, ahogy azt el lehet várni, és nem agresszívak. A rendőrök fegyelmezettek, és felkészülten állják a provokációkat. A miniszter azt mondta: ezen a napon nem kaptak politikai támogatást a rendbontók. Bízik abban, hogy a rendbontók nagyobb felfordulást nem tudnak okozni, mert nincs mögöttük nagyobb tömegtámogatás. Napközben azt sikerült elérniük, hogy elrontsák az emberek örömét – tette hozzá. Szilvásy elmondta: vidékről is érkeztek tüntetők, de nem tömegesen.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.