A lap szerint Demcsák férjének egy szerencsejátékkal és fogadással foglakozó kft.-ben, két vendéglátós cégben és egy ingatlanos vállalkozásban volt közös üzlete a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Sz. I.-vel. Utóbbit egy ismert alvilági csoporttal hozták összefüggésbe. A két férfinak 2003 és 2004 között voltak közös érdekeltségei az említett cégekben. Kiss-t egyébként nem vádolják semmilyen bűncselekménnyel, büntetlen előéletű, Demcsák Zsuzsának pedig egyik említett cégben sincs semmilyen érdekeltsége.
A Kormányszóvivôi Iroda írásos válasza, melyet a Színes Bulvár Lap számára küldtek, a következőket tartalmazta: „Demcsák Zsuzsát hivatalba lépése előtt sorozatos támadások érik, amelyek egy része nemcsak, hogy hazugságokra, elferdített féligazságokra épül, de ráadásul az életének olyan részét érintik, amelyet még egy közszereplô esetében is fokozott védelem illet meg. Ez pedig a magánélet. (…) A férjével kapcsolatos burkolt, vagy nem is annyira burkolt vádak megjelenése már tudatosan felépített támadást sejtetnek, amelyek személyes, üzleti, vagy akár politikai okokra vezethetők vissza. A média természetesen csak a dolgát végzi, amikor egy-egy, a kormányszóvivővel kapcsolatos új információnak utánajár, ám e hírek, értesülések publikálásában, a valótlan, vagy pontatlan információk terjesztésében jogi és erkölcsi felelőssége van a sajtó minden munkatársának. Demcsák Zsuzsa, mint a kormányzatban dolgozó többi fontos pozíciót betöltô munkatárs, a munkába lépését megelőzően szigorú, úgynevezett C-típusú nemzetbiztonsági ellenôrzésen esik át. Ez a vizsgálat minden mai és további, jogos és indokolt kérdésre egyértelmû, megnyugtató választ ad majd.”


