Külföld

Irán nem tárgyal

Irán a hat nap múlva kezdődő nemzetközi Irak-konferenciát sem tekinti olyan fórumnak, amelyen közvetlen párbeszédbe bocsátkozna az Egyesült Államokkal - tűnik ki egy teheráni illetékes szavaiból.

Mohamed Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivője vasárnap úgy fogalmazott, hogy hazája számára "jelenleg nem téma" a Washingtonnal folytatandó közvetlen tárgyalás. A szóvivő még azt is homályban hagyta, hogy Irán egyáltalán részt vesz-e a tanácskozáson, amelyre Bagdad a szomszédos országok mellett meghívta az ENSZ BT öt állandó tagját, az EU-t és az Arab Ligát is.

Arról sem született még döntés, hogy Irán milyen szintű küldöttel képviselteti magát a március 10-én tartandó tanácskozáson.

Hoszeini szavai szerint az iszlám köztársaság csak akkor vesz részt az értekezleten, ha azt "célravezetőnek" ítéli meg. Szíria – amely Irak szomszédjaként szintén meghívást kapott a tanácskozásra – óvatos derűlátással viszonyul a rendezvényhez. Mint a kormányzó párt szócsöve, az Al-Baasz című lap vasárnap írta, Damaszkuszt "bizakodással tölti el az, hogy elismerésre talál más országok szerepe. Ez alapját képezhetné a jövőbeli konzultációknak, amelyek segíthetnék áttörni a jelenlegi gyűlölet és a blokád falát".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.