HÖOK: a leendő értelmiség kiforratlan, hangos parazsa

A HÖOK igen rendszeresen hallatja hangját mostanság. Legutóbb a gázár-támogatásról javasolt egyeztetést. Mennyire sikeresek a minisztériumokkal való tárgyalások? 

Folyamatos egyeztetések zajlanak. A minisztérium eljutott oda, hogy nem kodifikált törvényszövegeket küld nekünk véleményezésre, hanem már az irányadó elvek kidolgozásakor is társadalmi vitára bocsátja a kérdéseket. Az Oktatási Minisztériummal közel négy éve igen kemény médiaháborút vívunk. A felsőoktatási törvény kialakításakor, annak módosításakor, illetve a tandíjak kapcsán rájöttek rá arra, hogy a jog konstruktív értékeket tartalmaz. Ellenben a parlamenti vita nem mindig tartalmaz konstruktív szakmai javaslatokat; itt próbálnak tehát erősíteni, ez nekem amúgy is külön kérésem volt. A szakállamtitkár ígéretet tett arra, hogy bevonja a szervezetet a munkába. Hiszen sokkal kevesebb vitát generálunk, ha együtt gondolkodunk azokban a kérdésekben, ami a felsőoktatást érinti. Nyilvánvalóan más szemmel nézik ezt a világot a hallgatók, mint a minisztériumban dolgozók.

A HÖOK mennyire biztos bázisa a hallgatóknak? Hogyan tudja képviselni a csoport érdekeit, céljait? Meglehetősen nagy létszámról van szó. 

Valóban nem beszélhetünk alacsony számról: körülbelül 423 ezer felsőoktatás hallgató van ma Magyarországon. Persze minden egyes hallgató egyéni igényeit nem lehet kiszolgálni. Minden, az e-mail címünkre beérkező levelet meg szoktunk válaszolni. Amikor napirendre került az utazási kedvezmény, napi 40-50 levelet is kaptunk. Törekszünk a teljes körű kapcsolattartásra. A Gazdasági Minisztériummal való tárgyalások után több köszönőlevél is érkezett. Kevesen voltak olyanok, akik a bérletkedvezmény miatt reklamáltak. Nekik is elmondtuk azt, amit több fórumon is hangoztattunk: eddig 21 utazás után érte meg bérletet venni, most már 18 utazás után. Mikor azt a kérdést tettem fel a hallgatóknak, hogy melyikük az, aki 22 nap alatt mindig bejár az intézménybe, szombaton is vasárnap is, sokan belátták, hogy e számadatok tényleg valósak. Ami a tandíj-ügyet illeti, ott külön apparátust igényelt, hogy a napi több száz levelet meg tudjuk írni. Elődöm, Ekler Gergely személyesen tette ezt meg. 

A kapcsolattartás mellett a mozgósítás is eszközötökké vált mostanában. Mennyire hatásosak a diáktüntetések? Ha ezt gondoljátok a járható útnak, miért mondtátok le mégis a márciusi demonstrációt?

Úgy fogalmazunk, hogy mi egy civil szervezet vagyunk, és az a célunk, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a problémákra. Főleg azokat szeretnénk magunk mellé állítani, akik közvetve vagy közvetlenül érintettek például a tandíj ügyében, vagy más, felsőoktatással kapcsolatos kérdésben. Hiszen másfél millió embert (beleértve szülőket, rokonokat, testvéreket is) terhelik meg a különböző oktatási törvények. Akkor tudunk igazán nyomást gyakorolni a törvényhozásra, ha egy erős bázis áll mellettünk. Az akciók általában figyelemfelkeltők, mértékük és minőségük legtöbbször hatást tud gyakorolni a mindenkori politikára. A mi tüntetéseinket nem szabad a zavargásokkal összemosni, mert amit mi csinálunk, az arról szól, hogy elmegyünk és véleményt nyilvánítunk. Nemrég látogatott meg Svájcból egy mérnök fiatalember, aki azt mondta, tetszik neki, hogy nálunk még működik a demokrácia, mert az emberek elmondják a véleményüket, ha kell, az utcán. Ezt a diáktüntetésekre értette, és pont ez a lényeg. 

Hol a határvonal a véleménynyilvánítás és a zavargás között? Lehet nagyon határozottan is véleményt közölni az utcán, úgy, hogy az már talán svájci szemmel sem demokrácia. 

Én azt gondolom, hogy egy civil kezdeményezésnek célt kell érnie. Nem hívhatjuk úgy a hallgatókat az utcára viszont, ha már a szervezők is tudják, hogy ott, adott pillanatban nem érünk el célt. Ez nem jelenti azt, hogy nem megyünk utcára áprilisban, májusban, vagy bármikor, de most sok olyan kis apróság van a levegőben, amin el kell gondolkodni. Például ősszel, a zavargások idején az első tandíjas hallgatók mentek a HÖOK-kal demonstrálni. Azonban tavasszal sokan nem fognak eljönni tüntetni, mivel érettségiznek, és még nincsenek 18 évesek. Ők csak szülői engedéllyel lehetnek jelen, mert akárhogy is nézzük, ez azért hiába civil kezdeményezés, mégis egy politikai rendezvény. Ezeket a dolgokat mind mérlegelni kell: valóban biztosítja-e a rendőrség a megfelelő környezetet, van-e olyan helyszín, ahova szívesen kimegyünk és aminek van mondanivalója. Ilyen volt például a Várban megtartott tüntetés, vagy amikor le tudtuk zárni a Szabadság-hidat. A rendszerváltás óta egyetlen engedélyezett demonstráció volt a hidakon Budapesten, a miénk. Ez mind azt mutatja, hogy igenis tudunk kulturáltan, civilekhez, a jövő értelmiségeihez méltóan demonstrálni. Még az ilyen, napjainkban folyó zavargások mellett is. A döntést még nagyban befolyásolt az a törekvés, hogy a civil kezdeményezést el kell tudni juttatni a médián keresztül az emberekhez. Ez viszont a jelenlegi politikai helyzet mellett nem biztos, hogy menne, hiszen a főbb hírek között nem mi szerepelnénk. 

Nem gondoljátok hogy az elmúlt időszakban a közvélemény átpolitizáltnak tekinti a hallgatói megmozdulásokat? Mintha a zavargásokkal egy időben kezdtétek volna ti is a tüntetések számát növelni. 

Szerintem pedig pont most nem tartanak átpolitizáltnak bennünket. Sokáig volt a HÖOK-nak egy olyan szerepe, amit bizonyos politikai oldalakhoz kötöttek. A HÖOK-ot sorolták már egyébként mindenhova. Ha a miniszterrel nem értünk egyet, akkor ellenzék vagyunk, ha egyetértünk, a kormánypárthoz sorolnak. A HÖOK egy politikai előtérben mozgó, de politikától független szervezet. Érdekes lehet megvizsgálni, hogy a minisztérium hány más olyan egyéb civil szervezettel tárgyal rajtunk kívül, akiket valóban reprezentatívnak tartanak. Mikor az utazási támogatásokról tárgyaltunk, nem volt más szervezet, aki markánsan képviselte volna a saját véleményét. A tárgyalásokra meghívták a pártok fiatal szervezeteit, mint az Új Generációt, a Fiatal Baloldalt vagy a Nagycsaládosokat is, mégis, úgy gondolom, a HÖOK okfejtésének eredménye lett a mostani tandíjjal kapcsolatos megegyezés. A HÖOK érdekképviseleti szerv, ami a hallgatók érdekeit védi, nem lehet beskatulyázni egyetlen politikai pártba sem. 20 éve is mozgalomnak számított. Ez a szervezet a leendő értelmiség parazsát hordozza magában, néha talán kicsit kiforratlanul, hangosan. Ha visszanézünk a történelemben, volt egy ötvenhat, volt egy márciusi forradalom – ezek mind a fiatal értelmiséghez köthetőek. A rendszerváltásokat mindig fiatalok vitték véghez. A HÖOK ezt az értéket mindig is képviselni fogja: a megújulást, ezzel együtt pedig a szakmaiságot. 

Képesek lennének úgy fellázadni a mai magyar hallgatók, mint az egykoriak a történelemben? Vagy akár mint a franciák a közlemúltban? 

Hogy milyen mezsgyén indul egy-egy diáklázadás, tüntetés, azt mindig a történelem határozza meg, illetve az adott problémák. A diákság akkori problémái egy diktatúra alatt bontakoztak ki. Szerencsére a mai magyar hallgatók esetében azért nem beszélhetünk ekkora gondokról. A tanulóknak van lehetőségük felsőoktatásban élni. Nem beszélhetünk azokról a 20-30 évvel ezelőtti állapotokról, amikor valóban lett volt értelme, hogy a hallgatók megmozduljanak. 

Kiss Péternek írt leveledben arra kéred a kancelláriaminisztert, hogy a tanulmányi ösztöndíj ne számítson jövedelemnek a gáz- és távhő-támogatás elbírálásánál. Miért kellene kivételezni a hallgatókkal? 

A miniszter úr még nem válaszolt a levelünkre, várjuk a 30 napos közigazgatási határidő leteltét. A HÖOK minden jogszabályt vagy törvénymódosítást véleményez, ami a hallgatókat érinti. Sajnos azonban a szaktárca nem mindig veszi észre azt, hogy konkrétan melyik társadalmi csoportokat érinti egy-egy döntésük. A rendelet meghozatalakor nem gondoltak arra, hogy egyes csoportokban ez gondot okozhat. 10 ezer forinttól kezdődnek az ösztöndíjak, havi 50 ezer forint is lehet az az összeg, amit megkapnak a hallgatók. A szociális támogatások esetében – az új rendszerben, amit szeptembertől vezetnek be- a hallgatói normatíva 10, illetve 20 százalék lesz, ami azt jelenti hogy 11 ezer és 22 ezer Ft körüli havi támogatásokról beszélünk. Emellett még egyéb ösztöndíjak is befolyhatnak, mint a szakmai, a tudományos, vagy köztársasági ösztöndíj. Ezek legkisebb része is károsan befolyásolhatja a családokat, hiszen a gázár-támogatás és távhő-támogatás minimuma a határon helyezkedik el. Megemelték a kötelező béreket bruttó 130 ezer forint körüli összegre, van, aki így kiesik ezekből a támogatásból. Egy hallgató, aki ez alatt az összeg alatt „helyezkedik el”, kap ötezer forint ösztöndíjat, és körülbelül ugyanennyit bukik. Vannak olyan hallgatók, akik két külön háztartásban élnek. Mindkét helyen kell fűteni, de meg kell oldani hogy a diák mindkét helyen jogosult legyen a támogatásra, hiszen a szülei tartják el. Jövedelme nincsen, ugyanúgy a család kasszáján él.

Ugyanez a helyzet az utazási támogatások esetében is. Három kategóriás utazó diák van: van, aki otthon lakik és nem is utazik. Van, aki otthon lakik de naponta bejár az iskolába, és van, aki kollégiumban él, távol az otthonától, és havonta csak néhányszor jut haza. A terheknek nagyjából egyformának kell lennie ahhoz, hogy az iskolán belül szociális alapon tudjuk differenciálni a diákokat. Nagyon különböznek a szociális helyzetek is. Ez a gond a gáz-és távhő-támogatással is. Nem tudunk ráépíteni egy jól működő rendszert, hiszen annyira egyéni problémák vannak jelen, amiket nem lehet szabályszerűen lekezelni. Nincs az a bizottság, ami egy intézményben hatszáz szociális támogatás elbírálásánál minden egyes esetben jól tud dönteni. Ezért mondom, hogy alakítsunk ki ezek alapján egy központi rendszert, ami valóban az ifjúságpolitikával együtt tud működni – bár gyakorlatilag még ifjúságpolitikáról sem beszélhetünk Magyarországon, talán 2-3 éven belül kialakulhat valami.

Hol tartanak a tárgyalások? 

Úgy tűnik, hogy a jelenlegi összes törekvésük célt fog érni, bár nem szoktam biztosat mondani a politikában. De a következő rendeletben ez tükröződik. Az alanyi jogon járó támogatásokat megszűntetik és feltételhez kötik. Létezik egy alaptámogatás, amit az első fél évben vehetnek igénybe a diákok, ugyanis akkor még nem kapnak tanulmányi ösztöndíjat. Azt még nem sikerült elérnünk, hogy a tanulmányi ösztöndíj diákokra eső részét megkaphassák pályázat útján.
A szociális ösztöndíjak elosztásának rendszere rendkívül bonyolult, tehát fontos hogy minél jobban fel tudják mérni a hallgatók körülményeit. Gondoljunk bele, hogy egy családban élhet szellemi fogyatékos. Ez a szempont sokkal fontosabb, mint az egy főre jutó jövedelem. Nem is az a lényeg, hogy mennyi pénzt, hanem hogy mire kell elkölteni.

Az intézményi autonómia néha meghatározza azokat a törekvéseket, hogy egységesen lehessen gondolkodni. Szükség is van rá. Lássuk be, a tanítóképző főiskolán más szociális helyzetben lévő diákok tanulnak, mint például a közgázon. Hozzá kellene igazítani az intézmény szociális ellátó helyzetét is ezekhez a tényekhez. Hiszen van különbség intézmény és intézmény között.
Kényes és nehéz kérdés a diákok differenciálása, főleg ha az igazságosságról van szó.
Ezért ad keretet a rendelet. Emellett hagyunk némi egyéni szabadságot az intézményeknek. A keret fontos, hogy a hallgató tudja, amikor felvételizik, nagyjából ugyanazt kapja. A szociális támogatásnak az a legfontosabb része, hogy mindig az éppen aktuális bent hallgatókhoz mérjék. Ha a hallgatónak születik egy testvére, akkor már egészen más státuszban, esetleg több pontban lehet jogosult a támogatásra.

Melyik országot emelnéd ki példának a támogatásokat illetően?

A felsőokatási rendszerek nagyon különböznek egymástól. A német oktatási rendszerben például még maguk a tartományok sem szólnak bele az intézmények működésébe. Más az angol rendszer is, ahol negyven-ötven éve ugyanazt a típusú képzést végzik. Más kérdés a más a társadalmi beállítottság is tandíj kapcsán. A parlament tőlünk itthon azért kapta a legtöbb kritikát, mert a tandíj nem látja el azt a funkciót, amiért bevezetik. Ez egy egyszerű diplomás adó. Azzal, hogy a tandíjat nem is differenciálták a rektori konferencia résztvevői, azaz a rektorok és az intézmények, a piacgazdaság helyett a tervgazdaságot valósították meg.

Mit kéne szolgálni a tandíjnak?

Én eleve nem vagyok tandíjpárti. A minisztérium álláspontja szerint a hallgatói versenyt, illetve a hallgatók megrendelő szerepét erősíti – szerintem viszont egyiket sem valósította meg. A tandíj az egyetlen olyan hallgatói befizetés, aminek az egyik felét tanulmányi ösztöndíjra kellene fordítani, másik felét pedig fejlesztésre. A „fejlesztés” fogalma azonban nincs részletezve – azaz még a bérfejlesztés is idetartozhat. Ha tehát extrém példával akarok élni, ezzel a rektor fizetését lehet kiegészíteni. És sem a hallgatói önkormányzatnak, sem a hallgatóknak nincs beleszólása az elköltésében. Itt a nagy ellentmondás. Hiszen minden hallgató fizet. Azzal, hogy megemeltük a tanulmányi ösztöndíjat és a szociális támogatást, a hallgatói juttatások reálértéke nem növekedett, mivel nagyjából annyival kapnak több ösztöndíjat, amennyivel többet fizetnek. A külföldi példákra visszatérve, nagyon szerteágazóak a minták. Van olyan ország, ahol kifejezetten politikai alapon szerveződik a hallgatói szervezet. A Skandináv országokban kötelező tagsági díj van saját érdekképviseletük támogatására. A finnek irodaházat vásároltak és eladták a részesedésüket a finn légitársaságból – szóval profi menedzsmenttel rendelkeznek. De van, ahol nem kötelező, például Romániában. 

Miért kellene az államnak támogatni a diákokat?

Az államnak vannak funkciói és feladatai. Ilyen az oktatás is. Van közoktatás, ami kötelező, és van felsőoktatás, ami nem. A társadalom számára fontos, hogy az emberek alapvető intelligenciával rendelkezzenek, hisz ezáltal lehet egy tisztességes, kulturált jogállamot megteremteni és fenntartani. A jövőre szintén gondolni kell. A felsőoktatásban tanuló diákokat azért kell támogatni, mert az a tudás, amit megszereznek, mindenképp a társadalom érdekeit szolgálja. Ha azt mondhatjuk, hogy a diplomával többet keresünk, akkor lényegesen többet is fizetünk vissza azokba a kasszákba, amelyekből egyébként mindenki egyformán részesül. Az állam, mint piaci szabályzó, megrendelőként megmondja, kikre van szükség, őket pedig támogatja a képzésben. Ettől függetlenül választhatja valaki más, szakot is, költségtérítéses hallgatóként. Ebbe az állam nem szól bele, de ha egyáltalán nem támogatná a tanulókat, sok tehetséges ember nem jutna be az egyetemre, vagy nem lennének kutatóink. A szürkeállomány sajnos exporttermékké lett Magyarország számára, mert régen erős volt a köz- és felsőoktatásunk. Ezt nem szabad elhanyagolni, mert az európai versenyben és világviszonylatban is csak akkor álljuk meg a helyünket, ha jól képzett, nyelveket beszélő szakembereink vannak – ezért fontos támogatni a felsőoktatást.