2024. május 8. - Mihály

Egyeztetnek az egyesülésről

A Nemzeti Színház és a Pesti Magyar Színház esetleges összevonásának lehetőségeiről folytatott megbeszélést Schneider Márta kulturális szakállamtitkár és Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója.
2007. március 2. péntek 17:48 - Hírextra
A minisztériumon belül ennek kapcsán felvetődött a két színház összevonásának lehetősége, erről kérték véleményét, továbbá azt, hogy gondolkozzanak együtt az elképzelésről. "Az én véleményem az, hogy ez nem nagyon megy" - mondta a színház vezetője.

Mint megjegyezte, az összevonásra vonatkozó elképzelést át kell gondolni és meg kell beszélni Iglódi Istvánnal, a Pesti Magyar Színház igazgatójával is. "Folytatni kell a beszélgetést, ez most csak egy vitaindító pár mondat volt e témakörben" - közölte Jordán Tamás.

Kérdésre válaszolva elmondta: az elképzelésről a pénteki találkozón nem közölt konkrétumot a szakállamtitkár, azt várja, hogy gondolkodjanak a terven, és üljenek össze nagyobb körben, vitassák meg az összevonás lehetőségét. Tájékoztatása szerint az együttgondolkodást március 15. után fogják folytatni.

Arra a kérdésre, szerinte mi lehet a változás útja, formája a színház működésében, azt válaszolta: benne nem fogalmazódott meg a változtatás igénye. Jordán Tamás arra az elképzelésre reagálva, hogy a társulat máshol is fellépjen, közölte: "ezt rögtönzött ötletnek tartom, ennek semmilyen alapja nem lehet".

Elmondta, hogy a színház ez évi költségvetése 160 millió forinttal kevesebb, mint a tavalyi. Mint mondta, az államtitkár ezzel kapcsolatban jelezte, hogy több semmiképpen nem lesz jövőre az összeg, annak a lehetőségét azonban nem zárta ki, hogy kevesebb legyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását