Marilyn 1944-ben Los Angeles-ben még egy kis senki volt, így gyakorlatilag mindenre kapható volt pénzért. 1948-ban egy Tom Kelley nevű fotós aktképeket készített Monroe-ról, ami ugyan röpke hírnevet hozott Marilynnek, de még ebben az évben kirúgták a 20th Century Fox filmgyártó cégtől, melynek eredményeként villámgyorsan padlóra került. A pénztelenség pedig a pornóipar felé lökte a színésznőcskét.
- Ha egy ügynök felhívta és azt mondta neki, hogy szexért cserébe szerez neki egy jó szerepet, Marilyn azonnal széttette a lábát. Lényegében nem sokban különbözött az utcán ácsorgó prostituáltaktól – írta Marilynról egy ügynök abban a levélben, amely a napokban került Alan Brown könyvtáros birtokába a pornófilmmel együtt.
- Marilyn egyik pornófilmje első ízben Spanyolországban bukkant fel, amely az Amerikai Filmtörténeti Múzeumhoz került. A filmen Marilyn egy ügynökkel szeretkezik, aki többször is elmondja, hogy a színésznő egy szerep miatt bújik vele ágyba. A szexfilmmel és a levéllel egyébként különbözô FBI akták is hozzánk kerültek, amelyekből kiderül, hogy a színésznő számos pornófilmben szerepelt, nem egyetlen botlásról van szó – mesélte Brown. A most napvilágra került pornófilmben Monroe számos pózban szeretkezik, análisan és orálisan is kielégíti partnerét, közölte a Színes Bulvár magazin.
- Azt hiszem, Marilyn az a fajta nő volt, akit mindenki akart és mindenki meg is kapott, majd pedig eldobott – fejtette ki a könyvtáros.
A legenda szerint a színésznőnek tragikus élete során közel ötszáz szeretője volt. A film és a gazag képanyag megtekinthető a http://www.monroemovie.com/ és a http://media.dagospia.com/public_html/articolo_2814.html honlapokon.



