2021. március 3. - Kornélia

Fejest ugrott az Év borásza a pezsgőshordóba

Garamvári Vencel neve az elmúlt pár hónapban egyre többet tűnt fel a borászattal foglalkozó szaklapok hasábjain. Nem hiába, hiszen a Törley gyár egykori igazgatója a tavaly év végén kihirdetett Év Bortermelője díj legfrisebb tulajdonosa. Az egykor műugró-
2007. február 26. hétfő 16:05 - Kovács Gabriella Anna

Hogy kerül valaki a medencéből a tartályokig?

Bár a sportolás volt a mindenem, tanulni muszáj volt valamit, és mivel édesapám nagy borbarát volt, az ő rendszeres budafoki látogatásainak köszönhetően én is a borászat útján indultam el. Persze nem hagytam fel az úszással, de sajnos volt egy sportbalesetem és ezért el kellett hagynom a medencét. Egy ideig még edzősködtem utána, de végül a bor és a pezsgő lett a szerelmem.

Milyen volt akkoriban az oktatás?

 A Borászati Technikum egy komoly, jóhírű és nívós iskola volt, békebeli tanárok tanítottak, olyanok, akik már '45 előtt is itt oktattak. Ez egy olyan pincemesteri stúdium volt, mely épített ugyan az akkori tudományos ismeretekre is, de az volt a fixa ideája, hogy a borászatot gyakorlatban is el kellett sajátítani a szőlő telepítésétől a kádármesterségen át a pinceműveletekig és a szüretig. Abszolút gyakorlatra nevelt. A szüreteket rendszeresen vidéken töltöttük, szép emlékeim fűződnek azokhoz az évekhez.

Az egyetemi évek után jött a Törley...

A Garamvári-birodalom
A Garamvári Szőlőbirtok családi vállalkozás. A cég 1990-ben született és Vinárium néven indult, miután a rendszerváltást követően a borászt kiebrudalták a Törley pezsgőgyárból. A borszállítás mellett 1993-tól a Szent Donatus pincészet megalapításával már szőlőtermesztéssel és borászattal is foglalkozott Balatonlellén. Teljessé akkor vált a vállalkozás, amikor 1996-ban megvásárolták a volt Palugyai pincét Budafokon és elkezdték a hagyományos champagne-módszerek szerinti pezsgőkészítést is. Az 1897-ben alapított Palugyai pincét már a korábbi tulajdonosok is a hagyományos pezsgőgyártáshoz használták. Később állami kézbe került. A pince felújítása több mint 3 évet vett igénybe és olyan termelőüzemmé vált, ahol közel 6000 m2 -es pezsgőérlelési tér és mintegy 30.000 hektoliter bor befogadására alkalmas tárolóhely jött létre.

A budafoki üzem Törley pincészetéhez kerültem frissdiplomásként, mely meghatározó helye volt az életemnek. Egy olyan üzembe csöppentem, ahol éppen minden változott és felgyorsult. Akkorra jutott el a cég odáig, hogy fejlessze a technológiáit, és az ország pezsgőigénye kinőtte az addigi kapacitásokat. Ezután kezdtek gombamód elszaporodni a pezsgős pincészetek, de a Törley volt mindegyik alma matere. Azóta pedig kineveltük a saját konkurenciákat is, de azért nem vagyunk egy súlycsoportban velük, hiszen a Törley egy multinacionális cég. Minőségben viszont - büszkén mondhatom - felvesszük velük a versenyt.

Nem csak az Év Bortermelője, hanem az Év Pincészete díjat is megkapta tavaly. Eddig még nem volt példa arra, hogy valaki ugyanabban az évben nyerje el mindkét címet. Eddig a hazai termelők közöl csak Kamocsay Ákosnak sikerült e két elismerést bezsebelnie, de neki sem ugyanabban az évben. Tehát mondhatjuk, hogy egyedülálló a teljesítménye a magyar borászok között. Ráadásul a Somogy borásza cím is Önhöz került idén.

Az egyik díj szerintem következik a másikból. A Somogy borásza úgy jött össze, hogy tavaly a megyei borversenyeken már sok aranyérmet sikerült elhoznom, és ennek elismerése volt a somogyi díj. Az Év Pincészetére viszont pályázni kellett, ahol 18 oldalon számoltunk be a pincészetről, a cég fejlődéséről, hogy hol és merre tartunk. Ezt szintén megnyertük. Viszont amikor az Év Bortermelője díjat is nekem adták, akkor sokan már ráncolták a homlokukat. De szerintem az utolsó elismerés az előző kettő folyománya volt, illetve az elmúlt tíz év teljesítménye.

Ha már a teljesítménynél tarunk, a Vinárium 1990-es megalakulása óta eltelt több mint tíz év. Hol tart most a cég pályája?

Azt hiszem, félúton tartunk, nagyon sok elképzelésem van, és remélem, sikerül őket megvalósítanom… Gyorsan le is kopogom. Ez az év egy nagyon szerencsés, hiszen 2006-ban nagyon jó minőség termett, mely idén nagyobb volumenben jelenik meg palackjainkban. Két kategóriában forgalmazunk bort: minőségi és kiemelt minőségű kategóriában. A minőségi borkategóriában is jók vagyunk: ez a kócsaggal dekorált címkecsaládunk, mely nem elsősorban a dűlőszelekciós termékek kiemelésére, hanem az átlag jó minőségű bor bemutatására szolgáló borcsalád. Emellett kiválogattuk a birtokon belül legjobban fekvő dűlőket, melyeken a legjobb körülmények biztosításával tudunk különleges minőségű borokat termelni.



A Sínai-hegyre és Illés-tetőre gondol?

Pontosan. Ezek azok a területek, ahol a szőlőbirtok-szelekció megjelenik más kiszerelésben, más palackkal és nyilván más áron is. Itt erős terméskorlátozás van, más technológia érvényesül már a feldolgozásnál és az érlelésnél is. Bár majdnem az egész hely a mi bitrtokunkban van, nem minden évben tudjuk megengedni magunkak, hogy palackozzunk is, csak a kiemelt években. Akkor olyan kiváló a bor struktúrája és minősége, hogy kisfahordós érlelését tudunk alkalmazni, mely ugyan megemeli a bor költségeit, de megéri. Ezeket főleg hotelek, éttermek és borszaküzletek értékesítik.

Hogy került a kócsag a címkére?

Azért ez lett a címerállatunk, mert a Kishegyi parkerdő és az onnan nem messze húzódó belső tó a kócsag természetes fészkelőhelye. Ez a madár nagyon szereti a tiszta, ápolt környeztet, és ez jellemzi is azt a borvidéket, ahol mi tevékenykedünk. Ezen a környéken adódnak esélyek arra, hogy magas minőségű bort tudjunk csinálni, a különleges fekvésből adódóan, különleges technológiával.

Mondhajuk, hogy erős volt a mezőny az Év Borásza díjért, és végül olyan neveket sikerült legyőzni, mint Légli Ottó, Frittmann János, Szőllősi Mihály és Lőrincz György.

Lőrincz Györgyöt még nem tartom nagy névnek, még nagyon a fenekén van a tojáshéj. Nekünk van 70 hektárunk, saját kézben, saját kezelésben. Szerintem Lőrincz Györgynek 10 hektárja sincs még. Nekünk van két üzemünk, az egyikben feldolgozunk körülbelül 7000 mázsa szőlőt, és csinálunk 5-600 ezer palack bort, a másikban pedig 100 ezer palack pezsgőt, Lőrincznek az összteljesítménye sem haladja meg a 30 ezer palackot. Ha minden egyes üveg kitűnő lenne – ami ugye lehetetlen, még akkor is, ha a szőlőt szemenként dolgozná fel – , akkor sincsen velünk egy súlycsoportban. Arról nem beszélve, hogy míg a mi üzemünk százszázalékos családi tulajdonban van, neki talán 25-30 százalékos részesedése lehet abban az üzemben, ahol dolgozik. A díj elnyerésének pedig vannak feltételei: köztük, hogy saját tulajdonosnak saját szőlőből kell előállítania. Mindemellett nagyon becsülöm őt, de a szakmai múltja egyelőre még rövid. Én ezt a díjat a 10 éves pályafutásomért kaptam, gondolom. Úgy vélem, hogy Lőrincz szépen fejlődik, de még pöttömke. Persze ígéretes tehetség, szereti a szakmáját. Az, hogy Lőrincz György előtt nyertem, nem okoz nagyobb megrázkódtatást, ez nem olyan helyzet, mintha mondjuk Bárdos Béni lett volna a másik partner. Akkor azt mondanám, hogy szoros volt a verseny. Ő egy olyan ellenfél, akitől nem szégyen vereséget elszenvedni, Lőrincz Györgytől nem szerettem volna kikapni. De biztos vagyok benne, hogy egyszer ő is lesz Év Bortermelője, csak még érnie kell.

Mi a helyzet Légli Ottóval és az alföldi Frittman Jánosal?

Léglit és a Frittmant nagyon tehetségesnek tartom. Légli Ottó 24-25 hektáron gyönyörű fehérborokat állít elő, talán annyival maradt el tőlünk, hogy egysíkúbb borokat gyárt; egy vagy két vörösbora van és kisebb területen. Frittmann egy nagyobb volumenű borász, akinek közel akkora szőlőterülete van, mint nekünk, de neki van egy kis hendikeppje – amit igyekszik nagyon jó borászati munkával áthidalni – , mégpedig az, hogy nem annyira különleges az a szőlőtermő vidék, ahol ő gazdálkodik. Ezzel együtt elismerésre méltó munkát végez. Persze ha Bock József vagy Gere Attila Soltvadkerten született volna, akkor most nem itt tartanának.

Valóban, végignéztem 1991-től az Év Bortermelőit és négy villányi borásznak is kijutott az elismerésből.

Igen, ennek két oka van: egyrészt tényleg nagyon jók a villányi borok, másrészt meglehetősen kicsiny területről van szó, és a kereslet nagyobb, mint a kínálat. A Dél-Balaton borvidéke a villányinak majdnem négyszerese, az egri hatszorosa. Más lehetőségek vannak, másrészt Villánynak jó a klímája és a talaja, illetve van egy érdekes svábos eredetű fajtaösszetétele, mely szép eredményt tud hozni. A piacon pedig ebből többet igényelnének, viszont nem terem, és így az ár-érték arány eltolódik.

Ennek alapján a Somló-hegy borai miért nem lehetnek versenyben ilyen téren?

A Somló-hegy az ország legkisebb borvidéke és ott nem alakult ki egyetlen erős nagy termelő, egy olyan termelési kultúra és izmos, mennyiségre is támaszkodó borstruktúra, mely jelentős nyomot hagyna a magyar piacon. Talán mára már vannak kezdeményezések. Ez a fehérbor, mely nagyon speciális - és éppen azért nem alakult ki komoly üzem -, nem tud megjelenni abban a formában, amiben elvárható lenne. Lassan fognak kialakulni olyan méretű birtokok, melyek „visszamásznak” a hegyre és a legjobb területet is hajlandók megművelni, technológiát is tudnak biztosítani. Ez nagyon komoly pénzekbe kerül. De biztos vagyok abban, hogy lesz olyan szándék, hogy létrehozzák a „nagy” Somló-hegyi bort. Ehhez viszont nagyon sok pénz kell, amit nem a borászatból fognak megkeresni azok, aki belevágnak.



Hasonlóan Szeremley Hubához?

Igen, ő egy dúsgazdag ember, aki megvette a badacsonyi hegyet, de én még ingyen is odaadtam volna neki, mert amit csinál, az példamutató. Megóvja a természetet, betelepíti a hegyet, nem darabolja szét, nem építi tele bádogviskókkal, és megpróbál annak a hegynek a sajátosságával élve minőségi borokat gyártani. Ez egy szép feladat. De ha nem lett volna már előtte pénze, nem tudta volna megcsinálni.

„Tálcán kínálja nekünk az idegenforgalom a balatoni borok fogyasztóközönségét, ám még nem élünk megfelelően e páratlan lehetőséggel”. Ezt Ön mondta a díj átvételekor. Pontosan mit értett ez alatt?

Ez azt jelenti, hogy míg Ausztriában azt próbálják kiemelni, hogy egy-egy tájegységnek milyen a speciális konyhája és ahhoz milyen borokat tudnak párosítani, addig a Balaton úgy viselkedik a maga szocreál szállodaláncaival és az úgynevezett „a tájra jellemző étel és italkínálatával”, mintha azt szégyellni kellene. Pedig épp, hogy büszkeséggel kellene, hogy eltöltse a helyieket: például nem mindegy, hogy miképp készítenek el egy tökös-mákos rétest és milyen egy finom lellei irsai olivér. Ha megnézzük a Balatonlellén lévő 30 éttermet, abból 20-ban nem biztos, hogy talál lellei bort. Vagy drágállják, vagy úgy rendelnek, hogy egy helyről szereznek be mindent, mert úgy a legegyszerűbb és a legolcsóbb. Ha pedig az az egy hely nem árul például kőröshegyi olaszrizlinget, vagy lellei irsait, vagy balatonboglári muskotályt, akkor nem szerzik be. Ha én étteremtulajdonos lennék, akkor mindenképpen helyi különlegességekkel próbálnám megfogni a vendégeket, legyen az étel vagy ital.

Szinte általános vélekedésnek tekinthető, hogy a Chateau Vincent képében Ön gyártja Magyarország legjobb pezsgőjét. Mi a titka?

Igen, így tartják és ez ellen nem is tiltakozom. A titok egyszerű: rigorózusan a champagne-i technológiát alkalmazom, talán egyedül az országban. Ez azt jelenti, hogy saját szőlőből, külön gonddal és pezsgő-alapborként termelem meg a szőlőt. Ezt másképp kell metszeni, szüretelni, feldolgozni. Emellett olyan pezsgőt csinálok, melyet nem fél vagy egy évre szánok, hanem 5-10 évre. Számolunk azzal, hogy a pezsgő a kikerülés után elfeküdhet a polcokon. A lényeg, hogy nagyon jó pezsgőalapból kell csinálni. A bor szin-levének mintegy 75-80 százalékát használjuk fel a pezsgő-alapborra, 20-25 százalékát egyéb célra. Ezután stabilizáljuk, palackba töltjük, majd választunk hozzá egy speciális élesztőt - saját ízlésem alapján - , és utána a 11-12 fokos pincében tároljuk, ahol fél évig erjed, és utána minimum egy évig érleljük. A lényeg, hogy ugyanabban a palackban forgalmazzuk a pezsgőt, amelyben érleltük. Ezután kidugózzuk a pezsgőt, majd visszapótoljuk, és új dugó kerül rá. Így minden ízanyag megmarad abban a palackban, ahol másfél évig érlelődött. Nálam minden egyes palack attól individuum, hogy attól függően, hol tároljuk, másképp alakul benne az élesztő érése, és másképp hal el. De ettől különlegesek.

A külföldi vagy a hazai piacon könnyebb az érvényesülés?

Ki a szakma legjobbja?
A Magyar Bor Akadémia tagjai az idén 16. alkalommal választottak öt jelölt közül, akiket 300 jelölő nevezett a szakmai elismerésre. A szakma legnagyobb elismerésének odaítélése kétfordulós szavazás során történik, melynek első körében a borászok, gasztronómusok, borkereskedők, szakírók jelölik ki, kit tartanak a legalkalmasabbnak a címre és az öt legtöbb jelölést kapott borász közül a 130 tagú Magyar Borakadémia titkos szavazással dönt. A legtöbb díjat eddig a villányi termelők kapták, szám szerint négyet. A magyar mediterránt követi Eger, mely három Év Bortermelőjével büszkélkedhet.

Az lenne a jó, ha a magyar piacból tudnék megélni, de több lábon kell állni. Azért vagyok bizonytalan, mert hazánk devizapolitikája elég sok kritikát vált ki. Míg Nyugat-Európában 2-3 százalék között van az infláció és viszonylag stabil euróval párosul, addig nálunk a forint nagyon változó. Így az export sem életbiztosítás. De boraink és pezsgőink megtalálhatók az Egyesült Államokban, Kanadában, Svédországban, Norvégiában, Svájcban és Dániában.

A hazai piacon való megjelenést viszont gyengíti a rengeteg külföldről érkező olcsó bor.

Igen, ez egy nagyon nagy kihívás. Az Európai Unióban vannak a világ legnagyobb bortermelői államai, és még kaptunk kettőt Románia és Bulgária személyében, akiknek szintén nagyobb a termőterületük, mint nekünk. Hazánk az unióban megtermelt 160-180 millió hektoliter borból mindössze 3-4 milliót termel, ami 2-2,5 százaléka az össztermelésnek. Vagyis túl erősek nem vagyunk. A nagy multiláncok pedig nagy tételben olcsón vásárolják meg a külföldi borokat, és több országban értékesítik egyszerre, így nálunk is. Amíg azonban azok nem fogynak el a polcokról, addig nem biztos, hogy a magyar boroknak jut hely. Tehát nekünk is kell ahhoz igazodnunk, hogy ezek a láncolatok adják el boraink 60-70 százalékát. A többit az éttermek és szállodák, borszakboltok értékesítik.

Gondolom, Ön is arra törekszik, hogy minden évben egyre jobb és szebb bort készítsen. Bizonyára van filozófiája.

Természetesen. Szerintem minél többet tud valaki egy borászatról és annak borairól, annál nagyobb a bizalma. És itt a bizalmon van a hangsúly. Pont olyan, mint a kenyérvásárlás: ha az ember valahol egy nagyon jó kenyeret kap elfogadható áron, akkor hajlandó két sarokkal továbbmenni érte. Ugyanez érvényes a borokra is. Ha valaki esküszik egy borra, és annak a minősége sztenderd, akkor hajlandó elutazni érte a borvidékre is, és a gazdánál megvásárolni azt. Nem sajnálja rá az időt és a pénzt. Én is arra törekszem, hogy eljöjjenek a boraimért.



Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását