Belföld

Orbán nem ígér semmit

Ha a kormány a Fidesz népszavazási kezdeményezésének sikere után sem távozik, onnantól minden felelősség a kormánytöbbségé - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádiónak adott interjújában.

"A Fidesz egyetlen dologban tud segíteni, hogy azt mondjuk az embereknek, hogy ne az utcán kergessék el a kormányt, hanem alkotmányos keretek között érjük el a változást. Ezt szolgálja a népszavazás. De hát ha a kormány elvesztett népszavazás után sem távozik, onnantól kezdve minden felelősség, de szó szerint, betű szerint minden felelősség a kormánytöbbségé" – mondta Orbán Viktor.

A műsorvezető azon a felvetésre, hogy ha a kormány mégsem távozna, akkor mit mond majd azoknak embereknek, akiknek ezzel burkoltan azt ígéri, hogy egy sikeres népszavazással elérhető a kormány távozása, a Fidesz elnöke úgy reagált: "Én nem ígérek az embereknek semmit, látok egy helyzetet, ezt elemzem, és azt mondom az embereknek, hogy gondolkodjunk együtt".

Mint mondta: nem lát más békés változtatási lehetőséget az alkotmányos rend keretein belül, mint a népszavazást, ami után már a kormánynak távoznia kell, illetve radikálisan változtatnia kell mindazon, amit az elmúlt fél-egy évben tett.

Orbán Viktor úgy vélte: egyre nő azok száma, akik kormányváltást akarnak, és – mint fogalmazott – "ez jól is van így".

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.