Belföld

20 évre menne új székházába az MTV

Napokon belül aláírhatják a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai gyártóbázisának felépítéséről és működtetéséről szóló szerződést – értesült a közszolgálati médium felügyeletét ellátó közalapítvány vezetéséhez közel álló forrásból pénteken az MTI. A me

Az MTI információi szerint az MTV húszéves bérleti szerződést kötne, amelynek lejárta után elővásárlási joga volna az ingatlanra.

A munkálatok a már most is működő 8-as és 9-es stúdió felújításával vennék kezdetüket, az első új beköltözők egy év múlva érkezhetnének a Bojtár utcába, az utolsó csoport pedig 2008 utolsó napjaiban hagyná el a Szabadság téri székházat.

November 22-én vált ismertté, hogy eredményesen zárult a Magyar Televízió székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég eladására a tulajdonosi jogokat gyakorló a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiírt tender.

A kormány 2004 nyarán döntött úgy, hogy magántőke bevonásával épül fel a Magyar Televízió új székháza Budapesten, Óbudán, a Bojtár utcában. Az építkezés és a technológiai fejlesztés költségét akkor mintegy húszmilliárd forintra becsülték.

A kormányzat 2005-ben több határozatában döntött arról, hogy a Millenniumi Média Kft. tulajdonában álló ingatlanon valósuljon meg az MTV új székháza és gyártóbázisa.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.