2024. április 20. - Tivadar

Öt futballpályányi mikroszkóp

Az utóbbi három évtized legnagyobb tudományos berendezése épült és nyílt meg Angliában, egy úgynevezett szinkroton, a részecskegyorsítók egyik alapvető fajtája.
2007. február 7. szerda 13:53 - Hírextra
A hatalmas gépezet, amely South Oxfordshire-ben található, öt futballpályányi helyet foglal el, és olyan intenzitású fényt generál, amellyel a molekulák és atomok szintjéig kutatható az anyag szerkezete; számos tudományág veheti hasznát a rákkutatástól és a gyógyszerészettől a fizikán és a számítástechnikán át a csillagászatig - olvasható a BBC News honlapján.

A berendezésben az elektronok egy 562,6 méter körméretű vákuumkamrában száguldva majdnem elérik a fénysebességet, és energiájukat úgynevezett szinkroton fény formájában veszítik el. Ezt a fényt sugarakra bontják, amelyekkel átvilágítható az anyag finom struktúrája.

A Diamond (Gyémánt) elnevezésű berendezés 300 millió fontba került, de építése még csak az első fázis végéhez ért el, ami azt jelenti, hogy hat fénysugárral működik, de 2014-ig évente további 4-5 fénysugarat állítanak majd munkába. A berendezés a Chesire grófságban lévő Synchrotron Radiation Source (SRS) helyére lép, amely a világ egyik első ilyen berendezése volt, s amelyet jövőre bezárnak.

Szinkrotonja számos országnak van, és jelenleg is épülnek újabbak, így Franciaországban, az Egyesült Államokban és Kínában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását