Sport

Mobilon tárolta a félrelépését

Lebukott a West Bromwich Albion labdarúgócsapatának kapusa, Russell Hoult. Gera Zoltán nős csapattársa ugyanis elhagyta azt a mobiltelefont, amelyre felvették az egyik félrelépését. Valaki azonban megtalálta és közkinccsé tette az ott találtakat.

A "potyagólt" belepkézett Russell Hoult ugyanis mobiltelefonjára felvette videóval, ahogyan egy másik férfival közösen éppen egy hölggyel élnek szexelnek -adta hírül az InfoRádió.

A kétgyermekes, nős kapus ráadásul a West Bromwich Albion mezét viseli – és semmi mást. Az 56 másodperces felvételen minden jól látható. A The Sun brit bulvárlapnak nyilatkozó egyik barát azt állítja, hogy Russell Hoult tudta, hogy felvétel készül az aktusról.

"A résztvevők jó barátok és a történtek nyilván köztük maradtak volna. Csakhogy a filmet készítő személy elhagyta a mobilját, a felvételt pedig Bluetoothon elkezdték körbeadni. Russell nagyon ki van borulva, de most már késő" – fogalmazott az egyik ismerős.

Ráadásul Gera Zoltán csapattársának nem ez az első szexbotránya. Még 2005-ben több meztelen képet küldött magáról titkos szeretőjének, máskor pedig amiatt került bajba, mert szaftos leveleket küldött egy 15 éves lánynak.

Russell Hoult és felesége, Donna, nem kívántak reagálni a történtekre.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.