Dúl a háború! Kovács Áron legyőzte Balázst!

Folytatódnak a harcok a kér kereskedelmi műsor között, jelenleg az Áll az alku vezeti a nézettségi listát, de Balázsék szerint ez semmit sem jelent, sőt!

Pár hete már beszámoltunk róla, hogy bizony nagy harcok dúlnak az RTL Klub, és a TV2 között, ráadásul a műsorvezetők is versengenek. Amikor egyszerre indult útnak a két műsor, a Kalandra fal! és az Áll az alku, akkor mindenki, legalábbis az érintettek feszülten várták, hogy bizony mi lesz az eredmény, melyik műsor borítékolhat el több nézőt.

Kovács Áron, az Áll az alku új műsorvezetője nagyon magabiztos volt, viszont hiába, mert a kezdeti napokban, hetekben tarolt az emberi tetrisz. Többen voltak kíváncsiak a vízbe pottyanó sztárokra, mint a táskanyitogatásra.

Áron összesen három hetet kért, hogy bebizonyítsa, képes több nézőt begyűjteni, mint riválisa, de valójában ehhez csak két hét kellett.

- Legyőztem Balázst! Egyedül nem ment volna, nagyon klassz csapat van mellettem, amely mindenben segít. Nagy öröm nekünk, hogy a korábbi jóslatokra rácáfolva, ilyen hamar nyerő pozícióba kerültünk. Három hetet kértem, de még annyi sem kellett. – mesélte örömmel Kovács Áron, aki továbbra is hasonló eredményeket szeretne felmutatni.

Joggal reménykednek a sikerben, hiszen még a félidőnél sem tartanak a műsorral. Természetesen az RTL Klub nem tulajdonít ennek olyan nagy jelentőséget, szerintük semmit sem jelent, hogy a teljes lakosság körében többen lennének kíváncsiak az Áll az alkura.

- Az Áll az alku majdnem kétszer olyan hosszú, mint a Kalandra fal! Ameddig a műsorunk megy, addig azt jóval többen nézik, főleg a reklámozók szempontjából fontos, 18 és 49 év közötti korosztályban. A kereskedelmi televíziók pedig a kereskedelmi célcsoportnak gyártják a műsorokat, így számunkra ez az adat a legfontosabb. – nyilatkozta Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója.

Abban is érzik Balázsék a sikert, hogy mikor vége van a Kalandra fal!-nak, csak akkor kapcsolnak át a nézők a konkurens csatornára. Így önmagukat érzik az igazi nyerteseknek.
Forrás: HírExtra/BORS