Kezdetben volt egy villa, ahová amúgy teljesen hétköznapi, „normális”, állampolgárok költöztek be. Feltehetően a siker, pénz, csillogás motiválta őket a magamutogatásra, amelyet lehetőség, vagy képzettség híján, önerőből nem sikerült volna elérniük.

A műsor szerkesztői naponta zaklatták őket teljesen értelmetlen - állítólag a nézők szórakoztatására kitalált - feladványokkal, de amúgy élték a majdnem hétköznapi életüket. A barátságkötést, szerelembeesést, veszekedést majd a végjátszma felé közeledve a másik kitúrását sajátíthatta el a „művelődésre éhes” televíziónéző, akinek folyamatosan nőtt az ingerküszöbe.

A jelen

2010-re már újat kellett mutatni, így a lakókat már módszeresen válogatták össze. Bármelyik olyan magyar állampolgárból lehetett lakójelölt, aki plasztikcicának, naivnak, vagy éppen törtetőnek érezte magát. A közösség eldönthette, hogy három jelölt közül ki a legszimpatikusabb, majd beköltözésükkel elkezdődhetett - akár - a teljes mértékben, előre megírt „valóságshow”. Önbíráskodókkal, látszólag könnyűvérű lányokkal.

A műsor állóvizet eddig nemigen kavarta fel a sokat emlegetett médiatörvény. Lehet, hogy Szalai Annamáriának tetszik amit lát, ám az is elképzelhető, hogy az ominózus kukkolóműsor napjai meg vannak számlálva. A Médiahatóság egyszer csak mond valamit, ám felmerül a kérdés: mivel lehet ezek után kielégíteni az egyre magasabb ingerküszöbbel megvert valóságshow-fogyasztók igényeit? Ötlet szerencsére van.

Lehet rosszabb a mostaninál?

A helyszín nagyon fontos. Legyen az Amerikai Egyesült Államok, hiszen a legtöbb ember előszeretettel bírálja az „öregedő óriás” szokásait, de azért valamilyen szinten mégis majmolják azokat. Úgy is mondhatnánk, hogy akár hétmilliárd ember állampolgárságától és lakhelyétől függetlenül otthon érezheti magát a hamburger és a háború országában. Amerikai álom, vagy mifene.

Szereplők nélkül nincs valóságshow. Mivel a pikáns emberek beválogatása ezentúl már nem újdonság, célszerű olyan embereket kiválogatni, akik ismertek - elismertek -, így a néző már a műsor kezdetétől azonosulni tud a szereplőkkel. Fontos, hogy legyen egy afroamerikai esetleg ázsiai, vagy éppen mexikói híresség, aki szünös-szüntelen ízléstelen megjegyzések áldozatává válhatna. (A színész.) Legyen egy szexuálisan túlfűtött buja teremtés, aki mindig csak „azt” akarja, bárkitől. (A celeb.) Legyen egy börtönviselt nehézfiú, aki mindenkit terrorizál. (A „zenész”.) Végül legyen egy kéretlen jó tanácsok osztogatásában nem szűkölködő, minden lében kanál személy. (A pópa.) A többi szereplő már szinte lényegtelen.

Mondani sem kell, hogy a jól bevált hagyományok szerint előre megírt szituációkat kellene eljátszaniuk a szereplőknek.

Annak a valóságshownak, amely négy fal közé van szorítva, igen egyértelmű a célja. Szokd meg minél előbb a társaidat, mutasd nekik valamint a nézőknek a legmegnyerőbb énedet, a végjátékban pedig üsd ki társaidat a nyeregből. Vagy így, vagy úgy. Kérem, ez idejétmúlt.
Vegyünk egy példát. Ha a szereplők célja Alaszkából a Tűzföldig eljutni, akkor a műsor a lehetőségek majdnem korlátlan tárházát fel tudja vonultatni.

Milyen izgalmas lenne figyelemmel követni azt, hogy a kis kompánia miként képes megküzdeni a természet törvényeivel a zord Alaszkában. Az utca törvényeivel mondjuk egy amerikai nagyváros nyomornegyedében, vagy éppen egy természetközeli törzs törvényeivel a kies Dél-amerikai dzsungelben.

A feladatok is túlléphetnék a már-már megszokott, lassan unalmas kereteket. Amennyiben a szereplőknek be kellene hatolniuk egy kiemelt biztonságú kormányépületbe - a cél mindegy -, akkor az egekbe szökne a műsor nézettsége. A felesleges kiszavazó-showkat is meg lehetne úszni, ha egy-egy szereplőt alaposan megbüntetnék a dolgukat remekül végző biztonságiak.

Nincs tovább

A műsor végén garantáltan mindenki - szereplők, nézők - elmebeteggé válna, de ez a műsort sugárzó televízió-csatornának csak jó. Kevésbé beszámítható embereket könnyű manipulálni. Nézettség mindenekfelett.

Amennyiben a kedves olvasó úgy véli, hogy mindez nagyon izgalmas, jó dolog lenne, ahhoz csak gratulálni tudok. Ellenben ha megbotránkozással olvasta a fenti sorokat, engedje meg, hogy gondolatban megrázzam a kezét és virtuálisan szétverjünk egy televíziókészüléket.