2020. december 4. - Borbála, Barbara

Hasított a Broadway 2010-ben

A családokat és turistákat is vonzó népszerű musicaleknek köszönhetően - mint A boszorkány, Az oroszlánkirály vagy az Addams család - tavaly nőtt a New York-i Broadway színházainak látogatottsága és emelkedtek a bevételek is.
2011. január 8. szombat 13:55 - HírExtra
A negyven vezető színház 2010-ben 1,037 milliárd dolláros (221 milliárd forintos) bevételre tett szert, míg egy évvel korábban a kassza végösszege 1,004 milliárdot (214 milliárd forintot) mutatott - derült ki a The Broadway League, a New York-i producereket és színháztulajdonosokat tömörítő szövetség éves jelentéséből.

A nézőszám elérte a 12,11 milliót, ez 2009-es 11,88 millió látogatóhoz képest ugyancsak növekedést jelez.A karácsonyi és újévi ünnepkör - hagyományosan a Broadway legnagyobb forgalmú és legtöbb bevételt jelentő időszakainak egyike - idén is sokat lendített a végeredményen. A Wicked című musical, amely Gregory Maguire

A boszorkány című regénye nyomán született, a Broadway történetének új heti bevételi rekordját állította be: nyolc előadása 2,22 millió dolláros (474 millió forintos) jegyeladással zárult.

Nem sokkal maradt le Az oroszlánkirály (1,9 millió dollár) és a rossz kritikák ellenére az Addams család is nagyon sok nézőt vonzott.

A vadonatúj Pókember-musical - a technikai problémák, a próbákon történt sérülések és bemutatójának halasztása ellenére - szintén kitett magáért: 1,88 millió dolláros bevételt könyvelhetett el december utolsó hetében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását