Táncoltál Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Japánban is, ezalatt olyan világhírű koreográfusokkal dolgoztál együtt, mint Ann Reinking vagy Gillian Lynne. Melyik munkádat élvezted a legjobban?

Volt egy előadás, aminek Fosse volt a címe. Ez Bob Fosse életének egy keresztmetszete: Kabarétól a Chicagóig. Valamikor 2000 után mutatták be ezt a darabot a Broadwayen Londonban. Utána csináltam velük egy Japán, majd egy európai turnét. Talán ez volt a legkiemelkedőbb munkám, ráadásul szólista voltam benne, ami heti nyolc előadást jelentett. Ez nagyon nagy élmény volt számomra.

Amikor más országokban dolgoztál, nem voltak nyelvi nehézségeid?

Dehogynem. Amikor kimentem, nem beszéltem egy szót sem más nyelveken. Iskolában soha nem mentek jól a nyelvek, de időközben rám ragadt. Soha nem volt tervben, hogy külföldön fogok dolgozni, de így hozta a sors. Mivel kint nem voltak körülöttem magyarok, muszáj volt megtanulnom.

Mi volt az elmúlt évekből a legviccesebb történeted, ami a fellépések alatt esett meg veled?

Egyszer, az itthoni Vámpírok bálján történt velem egy nagyon vicces eset. Vannak ezek a vámpír fogak, amiket fogtechnikus rögzít a saját fogunkhoz. Amikor vége volt a számnak és vicsorítani kellett, kiesett a fogam és beesett a zenekari árokba. Utána rögtön vissza kellett mennem a színpadra, de nem volt fogam…Úgyhogy azt kereste mindenki. Szerencsére végül meglett. Az első sorban ülő nézők is mosolyogva nézték végig ezt a kis akciót, amikor kirepült a vámpírfogam tele vérrel.

Bécsben, Berlinben és Stuttgartban is játszottál a Vámpírok báljában. Később Magyarországon is megkaptad a Fekete Vámpír szerepét. Mennyiben különbözött a hazai szerep a külföldiektől?

Bécsben mutatták be először a Vámpírok bálját és én rá egy évre kerültem oda. Azóta jónéhány év eltelt, tehát rengeteget változott a darab. Zeneileg, hangszerelésében és díszletében is eltérnek egymástól az előadások. De úgy gondolom, a hazaiban volt valami plusz, amit nem tudok megmagyarázni. Talán valami megfoghatatlan energia lehet, ami színészként nagyon más volt: pörgősebb és energikusabb volt, mint a kinti. Nagyon a magaménak éreztem a Budapesti darabot.

Úgy tudom a Made in Hungariának is te voltál a koreográfusa. Milyen volt ez a némileg újfajta szerep?

Nagyon nehéz volt, mert több száz statisztával kellett dolgoznom. Nem könnyű ennyi embert kordában tartani és irányítani. Magyarországon nem volt korábban hasonló jellegű film és amúgy is kihívás volt, hiszen én még nem csináltam ilyet. Főleg a zene okozott az elején nehézségeket. Nekem a Fenyő Miki zenéjével – vagyis a Hungáriával – semmilyen kapcsolatom nem volt korábban.

Amikor először meghallgattam azt mondtam: „Úr Isten, én ezt nem fogom tudni megcsinálni!”. De aztán elkezdtem hallgatni és ahogy beivódott a lelkembe a zene, úgy jöttek vele együtt a mozdulatok is. Kicsit mást szerettem volna kihozni belőle, mint amit korábban a rock and rollról láttunk. De szerintem a végeredmény tulajdonképpen jól sikerült.

Miben rejlik az egyediséged: mint táncos, vagy mint koreográfus?

Ez jó kérdés. Az ember nem szereti magát dicsérni… De talán a stílusérzékemben. Egy koreográfus számára az a legfontosabb, hogy ráérezzen a zenére és annak a stílusára. Sok helyen látok olyat, hogy valahogy az nem stimmel. A számrendszerem biztosan merőben más – mindenkinek megvan hogy számol – mint általában a zenész, színházi koreográfusoknak. Valahogy más hangsúlyt adok az ütemeknek, ezért ez mondható egyfajta egyediségnek.

Más előadókat vagy színészeket valamennyire köt a szerződésük. Hogy-hogy te mindenhol dolgozhatsz?

Azt hiszem nekem van a legnagyobb szerencsém a világon. Mindig próbáltam független maradni és ez a mai napig sem változott. Sehol nem vagyok tag, csak a produkciókra szerződök. Hatalmas szerencse és öröm számomra, ha engem hívnak. Amikor megcsináltam az első darabomat az Operettben, nagyon féltem, hogy majd nem fognak hívni a Madáchba. De ez nem következett be, tehát soha nem volt ebből problémám. Mindenhol dolgozhatok és ezáltal rengeteget tanulhatok, ami nagy kiváltság. És ott van még az X-Faktor is, ami egy igazi kirándulás nekem.

Jelenleg az X-Faktor koreográfusa is vagy. Mennyiben különbözik ez a munka a többitől?

Teljesen más, mint az eddigi munkáim. Nem úgy van, mint egy színházban, az X-Faktor hétről-hétre való felkészülést igényel. Míg a színházban hónapokig próbálunk egy darabot, addig a tehetségkutató esetében három napunk van készülni, mert utána jön az élő műsor. Ez egy nagyon izgalmas feladat.

Több koreográfus is dolgozik a műsoron. Te konkrétan kikkel foglalkozol?

Minden mentorhoz tartozik egy koreográfus, egy stylist és egy ének tanár. Én Keresztes Ildikóval, illetve a három fiúval – Vastag Tamás, Király L. Norbert, Takács Nikolas – vagyok. Mindegyikük kinézetét és mozgását mi találjuk ki, tehát ez egy igazi csapatmunka. Azon igyekszünk, hogy mindenkiből kihozzuk a legtöbbet, úgy hogy közben önmaguk maradhassanak.

Mennyire okoz nehézséget, hogy a versenyzők személyében amatőrökkel dolgozol együtt?

Vannak ügyesebbek és ügyetlenebbek, de ez a színházban is így van. Egy kicsit pszichológusnak is kell lenni ilyenkor, mert a siker érdekében néha a lelkük mélyére kell hatolni. A bennük lévő gátlásokat fel kell szabadítani, Ildikóval gyakran beszélünk erről például Nikolas kapcsán. Úgy érezzük, vannak falak, amiken nem tud áttörni és ezen próbálunk segíteni. Éppen ezért, én szeretek amatőrökkel dolgozni, mert náluk látványos a fejlődés: egy profi, profi marad, de amikor egy amatőr válik profivá, az egy érdekes út.

És hova tovább: van esetleg valami terved, vagy vágyad amit szakmailag szeretnél elérni?

Nagyon szeretnék filmet csinálni. Azt már tudom, színpadon nem igazán leszek már látható a jövőben. Színházban a következő nagy munkám a Mary Poppins, ami egy Disney musical és a Madách Színházban lesz bemutatva. De a legizgalmasabb számomra, amit jelenleg csinálok az Operett Színházban: a Koldusopera. Igazándiból most ezek kitöltik az életemet, de később még bármi lehet. De filmet nagyon szívesen csinálnék...

Van esetleg példaképed, például egy sztár, aki inspirál a munkádban?

Nem tudok ilyet mondani, én mindenkire felnézek, aki tehetséges.