2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Undorító! Szegény fókák!

Ezen a héten több mint 19 ezer fóka esett áldozatául a Kanadában minden évben megrendezésre kerülő és igencsak vitatott fókavadászat első szakaszának.
2009. március 26. csütörtök 21:35 - HírExtra
A fókavadászat első szakaszát jelentő St Lawrence öbölben a vadászok elérték a helyi kormány által kiszabott korlátot, amely maximum 19 400 állat leölését engedélyezte - derült ki a Halászati Minisztérium szóvivőjének, Phil Jenkisnek az elmondásából. Az öbölben folytatott vadászat egy rövidebb szakasza pénteken veszi kezdetét.

A kanadai kormány döntése szerint idén akár 338 200 állatot is leölhetnek a keleti partvidéki vadászat során. A fókák többségét várhatóan az április második hetében kezdődő újfoundlandi szakaszban fogják elejteni.

Az Európai Parlament egy bizottsága "természeténél fogva embertelen" dolognak nevezte a világ legnagyobb tengeriemlős-vadászatát, és jóváhagyta a javaslatot, amely szerint a 27 tagország nem importál ezentúl fókából készült termékeket. Az állatok jogaiért harcoló szervezetek szerint a vadászat kegyetlen, ellenőrizhetetlen és veszélyezteti a fókapopulációt.

Ám a fókavadászok és a kanadai halászati minisztérium szerint a vadászat emberséges és fenntartható, valamint többletbevételt jelent az elszigetelt, halászattal foglalkozó közösségek számára. A fókabőr iránt elsősorban a norvég, az orosz és a kínai divatiparban van hatalmas kereslet, az állatok zsírjából pedig olajt készítenek. A Kanadában gyártott, fókákból készült termékek 30 százaléka kerül az európai piacokra.

Habár a fókák lelövése vagy agyonverése véres munka, a helyi hatóságok - mint mondják - azon vannak, hogy az állatokat gyorsan megöljék és ne szenvedjenek szükségtelenül. A minisztérium több mint 6,4 milliósra becsüli a teljes fókapopulációt. A vadászoknak tilos leölniük azokat a kölyök állatokat, melyek még nem vedlették le puha, fehér bundájukat.

"Csupán azért mert a fehér bundája vedleni kezd, még nem válik egy állat felnőtté. Azok az állatok, amelyeket megöltek, nem voltak idősebbek három hónaposnál" - mondta Rebecca Aldwoth, a Humane Society International kanadai szervezetének vezetője. Elmondása szerint a vadászat során rengeteg állat sérült meg és pusztult el, így a megölt fókák száma jóval több, mint 19 400.

Az Egyesült Államok 1972 óta nem importál Kanadából fókatermékeket, ahogy Belgium és Hollandia sem.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását