2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szigeti Ferenc és Vörös István "vízi zenéje"

Búvárkodással és víz alatti gitározással is készül a Rockaréna koncertjeire Szigeti Ferenc, a Karthago, és Vörös István, a Prognózis együttes tagja. A Rockaréna koncertjeit március 7-én és 8-án rendezik a Papp László Budapest Sportarénában.
2008. január 22. kedd 11:43 - Hírextra

Szigeti Ferenc és Vörös Pisti kipróbálta nemrégiben a búvárkodással ismerkedett, ennek kapcsán a víz alatt is kipróbálták gitárjaikat.

A két zenész megrögzött utazó, soha nem hagynak ki semmilyen kalandot, ugyanakkor gitárjaikat sem felejtik otthon. A közelmúltban próbálták ki először a búvárkodást - egy búváriskolát választottak és oktató segítségével bizonyosodtak meg arról, hogy a víz alatt nemcsak lélegezni, de zenélni is lehet. Merülésük végén ugyanis a víz alatt egy duót rögtönöztek.

A zenészek más hazai együttesek és egy külföldi zenekar mellett lépnek fel a kétnapos rockfesztiválon. A részletek ugyan még nem álltak össze, de a szervezők tájékoztatása szerint
soha nem látott produkciókkal készülnek a fellépők.

Tudni lehet például, hogy a Karthago néhány dalát "unplugged" változatban mutatja majd be. Vörös Pisti a Prognózissal egy igazi megabuli-hangulattal készül, a legismertebb slágereiből készít egy rendhagyó összeállítást. A többi fellépő is meglepetésekkel készül az eseményre.

A Rock Aréna 2 keretében Török Ádám és a Mini, a Zorall, a Deák Bill Blues Band, az Ősbikini, a Bikini, Nagy Feró és a Beatrice, Vörös István és a Prognózis, a Zanzibár, a Kormorán, a Karthago és a Pokolgép lép színpadra. A fesztiválra érkező külföldi fellépő nevét a közeljövőben hozzák nyilvánosságra.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását