2019. szeptember 17. - Zsófia

Gyér érdeklődés a bölcsődei támogatás iránt

Már több mint ötszázan igényelték a két hete bejelentett, havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. augusztus 21. szerda 12:19 - HírExtra
 

Beneda Attila elmondta, hogy a támogatást azok a családok kaphatják, amelyek húszhetesnél idősebb gyereküket helyhiány miatt nem tudják államilag finanszírozott bölcsődében elhelyezni, ezért a munkavégzés idejére magán-, munkahelyi vagy mini bölcsődei szolgáltatást kell igénybe venniük.

A számítások szerint a következő három évben mintegy tízezer bölcsődei férőhelyet tudnak támogatni a rendelkezésre álló uniós forrásból - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a családvédelmi akcióterv egyik leghangsúlyosabb eleme a bölcsődei férőhelyek bővítése; a tervek szerint 2022-ig további 20 ezer férőhelyet alakítanak ki, míg el nem érik a 70 ezret.
Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 32 ezer bölcsődei férőhely volt, ma mintegy 50 ezer van.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását