2019. június 18. - Arnold, Levente
Az Európai Bizottság nem részérdekeket szolgál, hanem az uniós szerződések őreként kötelessége, hogy biztosítsa az Európai Unió jogszabályainak megfelelő alkalmazását - jelentette ki az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az Európai Unió Bíróságának döntését követően kedden.
2019. május 22. szerda 07:12 - HírExtra
  

A budapesti uniós képviselet a magyar Agrárminisztérium (AM) a magyar földtörvényre vonatkozó kötelezettségszegési eljárásban hozott uniós bírósági döntést kommentáló nyilatkozatára reagáló kommünikében hangsúlyozta: az Európai Bizottság úgy látta, hogy a magyar szabályozás a haszonélvezeti jog megszüntetésével sértette a határokon átnyúló tevékenységet folytató uniós polgárok mezőgazdasági földhasználatára vonatkozó rendelkezéseket.

Mint írták, a Bizottság 2014 októberében kötelezettségszegési eljárás formában párbeszédet indított abból a célból, hogy a magyar jogszabályok összhangba kerüljenek az uniós joggal. Miután Magyarország nem hozott intézkedéseket a helyzet orvoslására, 2016 júniusában az uniós bírósághoz fordult.

Az Európai Unió intézményei és a tagállamok közötti őszinte és lojális együttműködés, illetve a közösen elfogadott uniós jogszabályok érvényesülésének alapja az uniós bíróság döntéseinek mind az uniós intézmények, mind a tagállamok hatóságai részéről történő tudomásulvétele - szögezték le.

Hangsúlyozták, az Európai Unió szívén viseli az európai - köztük a magyar - gazdák sorsát és sikerét. A Közös Agrárpolitikán (KAP) keresztül támogatja mind a 22 millió európai gazdálkodó és mezőgazdasági dolgozó munkáját, valamint az adott ország igényeihez igazított vidékfejlesztési projekteket, ezzel is biztosítva a stabil, változatos és biztonságos élelmiszerellátást az unió 500 millió polgárának - tették hozzá.

Az Európai Unió Bírósága kedden hozott ítéletében azt állapította meg, hogy az érintett magyar szabályozás a Magyarországon fekvő mezőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok javára fennálló haszonélvezeti jogok megszüntetésével megszegte a tőke szabad mozgásának elvéből és az Európai Unió Alapjogi Chartájában biztosított tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeket.

Az Agrárminisztérium az Európai Unió luxemburgi bíróságának ítéletére reagáló keddi közleményében kijelentette: Brüsszel a külföldi spekulánsok érdekeit védve támadja a 2014 óta érvényben lévő magyar földtörvényt.

A tárca közleményében leszögezte, a kormány mindent megtesz a magyar föld és magyar gazdák védelmében, mert a magyar földet magyar kézben kell tartani, és meg kell védeni a külföldi spekulánsoktól. Kiáll a magyar gazdák petíciója mellett is, amely elfogadhatatlannak nevezi, hogy Brüsszel az agrártámogatások csökkentéséből akar még többet költeni a migránsokra.

A közlemény felidézte, hogy a magyar törvény sok más uniós tagállaméhoz hasonlóan korlátozza a termőföld tulajdonának megszerzését és használatát külföldiek számára, véget vetve a nemzeti érdekeket feladó balliberális földpolitikának, amellyel zsebszerződésekkel spekulánsok kezére játszotta a magyar földeket. A jogszabály - mint írták - több százezer hektárnyi területet mentett meg attól, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriuma után spekulánsoké legyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását