2018. október 15. - Teréz

Sziámi új lemeze

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar elkészítette új lemezét, melyet először élőben 2018. január 13-án, a Gödör Klubban mutatnak be a nagyközönség előtt.
2018. január 4. csütörtök 13:24 - HírExtra
 

A Nevess Magadra! című új album – alcíme „A helyzet tragikus - de nem komoly…” – tizennyolc felvételt tartalmaz. A dalok között szerepel néhány régebbi Sziámi dal újra gondolva, vannak köztük teljesen új nóták, és izgalmas meglepetések is hallhatóak úgy, mint Kiss Llaci (URH, Európa Kiadó) szerzeménye, az Anima Sound System által készített remix, valamint a Romano Drommal készült közös dal, a Boldog Új Évet! (A lemez a koncerten megvásárolható.)

Ezen az estén a zenekar hosszú koncertre készül: az új lemez dalain túl előveszik a legjobb URH és Sziámi dalokat is. Vendégként közreműködik majd többek között Ónodi Eszter (Katona József Színház), Másik János, Stefanovics Angéla (Pintér Béla Társulata) és a Romano Drom. Előttük a hosszú múltra visszatekintő Malacka és a Tahó zenél.



A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar derűsen és merészen termékeny, innovatív, ugyanakkor szigorúan és lazán hagyományőrző alkotócsoport. Mint neve is mutatja, kipróbált baráti társaság, amely egyenként és együtt is megjárta a szocializmus és a posztkapitalizmus legjobb tűrt és tiltott formációit.

Ebből következően ők azok, akik folyamatosan karbantartják az URH, a Kontroll-Csoport, a Sziámi, a korai Európa Kiadó és néhány más fontos, megszűnt vagy ritkán létező formáció kiemelkedő dalait. Ezek a számok meghökkentő/természetes módon ma újra ugyanúgy - ha nem erősebben - hatnak, mint megszületésük pillanatában.

Az egykori rajongótábor még (koncert)járóképes reprezentánsait a gyerekek és unokák generációja egyre bővülő számban egészíti ki a koncerteken, a fiatalok is kívülről fújják, amit belülről a magukénak éreznek. Ennek is köszönhető, hogy az öt éve aktívan együtt zenélő AndFriends mostanában számos zsúfolt, gyakran dupla koncertet adott a főváros nagyobb, mértékadó helyszínein és kihagyhatatlan fesztiválzenekarként is számon tartják.

A baráti társaság tagjai:

Müller Péter Sziámi - ének, dalszövegek, (URH, Kontroll, Sziámi)
Kirschner Péter - zeneszerzés, gitárok, vokál (URH, Európa Kiadó, 2. Műsor)
Roszik Hella - ének, hegedű (Pintér Béla és Társulata)
Varga Orsolya - billentyűs hangszerek (Európa Kiadó, Orkesztra Luna)
Angler Ákos - dobok (Sziámi, Anima Sound System, Odett)
Winterverber Csaba - basszusgitár (Európa Kiadó, Napra)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását