2024. május 27. - Hella
Jók az együttműködési lehetőségeik a magyar és az algériai kis- és középvállalatoknak elsősorban az agrárium, az építőipar, a környezetvédelem, az informatika és a szoftverfejlesztés területén - mondta Szabó István, a Pest megyei közgyűlés alelnöke hétfőn a magyar-algériai üzleti fórumon, Budapesten.
2012. október 15. hétfő 18:19 - HírExtra
Az alelnök hangsúlyozta: Magyarország számára nemzeti érdek, hogy vállalatai utat találjanak a nemzetközi piacokra. Hozzátette: a magyar-algériai kapcsolatokban is fontos a kis- és középvállalatok együttműködése, amelyben a bizalomnak, a tudásnak, a szakértelemnek, a kreativitásnak és a innovációnak jelentős szerepe van.

Ahmed Ouail, Algéria magyarországi nagykövetségének tanácsosa kiemelte, hogy 2007 óta fellendülőben van a két ország közötti kapcsolat. Emlékeztetett arra, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ez évi algériai látogatása során több olyan megállapodás is született, amelyre építve a vállalkozások együtt tudnak működni.

Jelezte, hogy az Algériai Kereskedelmi és Iparkamara fel kívánja éleszteni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával korábban kötött megállapodását.

Fodor Zoltán volt algériai külgazdasági szakdiplomata a fórumon arra hívta fel a figyelmet, hogy Algéria 286 milliárd dolláros, 5 éves fejlesztési tervvel rendelkezik.

Rámutatott arra, hogy Algéria kivitelének 98 százalékát a szénhidrogén-termékek teszik ki, az ország behozatala viszont szinte minden területet lefed.

Úgy vélte, óriás piaci lehetőség a magyar kis- és középvállalatok számára, de nagyon nehéz bejutni a piacra, a teljes nemzetközi konkurenciával kell megküzdeni. Érdemes helyi ügynökökkel, partnerekkel együttműködni - hívta fel a figyelmet.

A szervezők tájékoztatása szerint 2010-ben a magyar export Algériába 41,2 millió dollár, 2011-ben 61,1 millió volt, 2012 első hat hónapja végén elérte a 110 millió dollárt. Az Algériából származó magyar behozatal 2010-ben 400 ezer dollárra, 2011-ben 13,2 millió dollárra tehető, az idén az első hat hónapban 5 millió dollárt tett ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását