Gera cáfol
Gera Zoltán menedzsere kijelentette, hogy a magyar válogatott labdarúgó nem nyilatkozott arról, hogy a nyáron szeretné elhagyni a Premier League-et.
2011. április 15. péntek 17:46 - HírExtra
Tisza Tibornak nem tetszik a Sint-Truiden stílusa. Tibi a szezonban többnyire a kispadon ült és a főként védőkkel felálló csapatnak gyakran nem is volt szüksége csatárra – nyilatkozta Filipovics Vladan a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
Amikor a klubhoz igazoltunk, nem tudhattuk, hogy Tibi ilyen kevés lehetőséget kap majd. Ettől függetlenül jó döntés volt a váltás, hiszen Tibi játszott már korábban is külföldön és szerintem már akkor is maradnia kellett volna. A célunk most is az, hogy a belga vagy a holland bajnokságban folytathassa a játékot - tette hozzá a menedzser.
Maradna
A játékosügynök cáfolta a hírt, hogy Gera Zoltán mindenképp elhagyja Angliát.
Nekem a Zoli azt mondta, nem nyilatkozott ilyet. A jelenlegi helyzet alapján nem fogjuk meghosszabbítani a szerződését a Fulhammal, de nem zárható ki, hogy Zoli a Preimer League-ben marad. Több megkeresésünk is van, más országokból is, szeretnénk minél előbb leszerződni, hiszen a költözés a családot is érinti majd. Zoli szeretne még focizni, a hollandok elleni meccseken mutatott játéka megkönnyíti a helyzetünket. Szerintem Zoli két-három poszton is jól bevethető, és még négy jó és egy rossz szezon áll előtte – tette hozzá viccesen Filipovics.
Forrás: samsungsport.hu