2019. október 20. - Vendel

Állami támogatás az Opelnek és az Audinak

Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forhnt, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap.
2011. április 6. szerda 18:33 - HírExtra
A döntést Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ismertette szerdán a kormányülést követően a Parlamentben. Az Audi 900 millió eurós beruházást, míg az Opel 450 milliós fejlesztést hajt végre a következő években. Matolcsy György hozzátette: az Audi jelenértéken számított 11,2 milliárd forintos támogatása munkahelyenként 6 millió forint támogatást jelent. A beruházás 3 év alatt térül meg. Az Opel 5,5 milliárdos támogatása munkahelyenként 6,8 millió forintot tesz ki és 5 év alatt térül meg.

Elmondta még: a két óriásberuházás 2.634 munkahelyet létre közvetlenül, közvetve a beszállításokkal együtt pedig 17.500 munkahely jön létre Magyarországon.

A minisztérium tavaly szeptemberben még arról tájékoztatott, hogy az Opel fejlesztése 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg. Arról, hogy miért csökkent az összeg Matolcsy György azt mondta: "mert jól tárgyaltunk".

A kormány tárgyalta a konvergenciaprogram első változatát

A kormány szerdai ülésén megtárgyalta a konvergenciaprogram első tervezetét is- közölte Matolcsy György. Kijelentette: a kormány a programról további belső egyeztetéseket rendelt el, végső olvasatban április 13-án tárgyal róla. A kabinet az Európai Bizottságnak április 15-én küldi meg a dokumentumot - erősítette meg. Matolcsy György még hozzátette, a magyar konvergenciaprogram a Széll Kálmán Terven alapul.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását