Kunhalmi nyílt levele: szavazzanak nemmel
Nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, amelyben azt kéri, hogy ne szavazzák meg hétfőn a parlamentben a nyugdíjreformról szóló törvényjavaslatot.
2010. december 12. vasárnap 16:47 - HírExtra
Kunhalmi Ágnes a vasárnap az MTI-hez is lejuttatott nyílt levelében úgy fogalmaz: "önnek tudnia kell, hogy ha hétfőn támogatja ezt a jogszabályt, azzal nem csak egy rövid távú, a mostani kormány költségvetését szolgáló döntést hoz. (...) Azt üzeni minden magyar embernek, hogy nem érdemes a jövőjére gondolnia, nem érdemes megtakarítania, mert az állam bármikor lecsaphat vagyonára".
Mit írta, arra is kéri a képviselőket, hogy ne csak a frakciófegyelemre gondoljanak a szavazásnál, hanem azokra az emberekre is, akik rájuk szavaztak. "Vajon ők erre szavaztak?" - tette fel a kérdést.
Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjreformról szóló törvényjavaslat nem a politikáról szól, hanem arról, hogy milyen országban akarunk élni, milyen viszonyban van az állam és az állampolgár, hogy a ma dolgozók milyen nyugdíjas évekre számíthat.
Az Országgyűlés hétfőn dönt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról. Az Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló indítvány szerint a magán-nyugdíjpénztári tagnak személyesen kell kérnie az állami nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél január végéig, hogy továbbra is magánpénztári tag maradhasson, ellenkező esetben automatikusan az állami nyugdíjrendszerbe kerül át, az addigi befizetései pedig a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba kerülnek.
Forrás: MTI