2024. március 29. - Auguszta

Bizottság elé cibálják Alföldit

Elfogadta a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának meghívását Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház vezetője - tájékoztatott Novák Előd, a Jobbik alelnöke.
2010. november 29. hétfő 08:00 - HírExtra
Közlése szerint a testület ülését az albizottság elnökeként ő maga hívta össze december 2-ra. Novák Előd a közleményben azt írta, hogy "a Nemzeti Színház igazgatójának leváltása című napirendre elfogadta a meghívást Alföldi Róbert igazgató is, aki így elmondhatja védőbeszédét". A Jobbik egy nappal korábban a Nemzeti Színház előtt tüntet Alföldi Róbert leváltásáért.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom már Réthelyi Miklós miniszterjelölti meghallgatásán sürgette a Nemzeti Színház vezetőjének leváltását, érthetetlennek tartva, hogy "oly sok ízléstelen botrány ellenére" Alföldi Róbert megmaradhat ezen a kiemelkedő fontosságú poszton.

A jobboldali pártok legutóbb azt kifogásolták, hogy a román nemzeti ünnep alkalmából rendezvényt tartanak a Nemzeti Színházban. Az ügyet a Magyar Hírlap november 17-i száma hozta először nyilvánosságra. Mint írták: "szinte hihetetlen, de az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban december 1-jén, a román nemzeti ünnepen előadást és állófogadást rendeznek. (...) 1918. december 1-jén tartották Gyulafehérváron a románok nagygyűlését, amelyen elfogadták a már megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal, megalakítva a Román Nemzeti Tanácsot".

Alföldi Róbert még aznap bejelentette: visszavonja a teátrum bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel.

A főigazgató a közleményében azt írta: "a Nemzeti Színház vezetőjeként engedélyeztem, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30-án, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban, és bérbe vegyék a Nagytermet."

"Tettem ezt azon mély meggyőződésem alapján, hogy a két nemzet viharos történelme után, a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz" - jegyezte meg.

"Sajnos rosszul mértem fel azt, hogy ezen döntésem félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsértem. Miközben továbbra is hiszek abban, hogy a múlt fájdalmait európai módon és felelősen kell feldolgozni, az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakult helyzetet" - fogalmazott Alföldi Róbert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását