2024. április 16. - Csongor

A Márton nap eredete

November tizenegyedikén libaételekkel és újborral emlékezünk Szent Mártonra. De ki volt Márton és hogyan kötődik a személyéhez a libaevés?
2010. november 11. csütörtök 07:19 - Kancsár Edina
"Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik."

A népszokás szerint, november tizenegyedike, azaz Márton nap zárja az éves gazdasági munkákat. Ezen a napon kóstolták meg először az újbort és vágtak le a tömött libákat. Ezenkívül, régen az emberek a Márton napi időjárásból következtettek a télre: "Ha Márton fehér lovon jön enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható."

Márton nap története

Liba
A liba, a kisebb kacsával és a termetesebb hattyúval együtt, megbecsült eledele volt az embernek, mivel akadt rajta hús szépen. Hattyút a 16. század vége óta már nem fogyasztunk, de a liba továbbra is közkedvelt maradt. Volt, hogy szent madárként emlegették, ám ez soha senkit nem akadályozott meg abban, hogy megegyék.
A legenda szerint Kr.u. 316-ban Szombathely környékén született Márton. Gyerekkorában apját az itáliai Ticiumba helyezték át, ezért ott nőtt fel. Tizenöt évesen katona lett és egy észak galliai városba került. Ott esett meg egy rendkívül hideg téli estén, hogy megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal.

Aznap éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve, már nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák születtek, így nem meglepő, hogy püspökké szentelték.

A legismertebb monda szerint Mártont annyira szerény volt, hogy méltatlannak tartotta magát a püspöki címre, ezért elbújt egy libaólban a megtiszteltetés elől. Azonban a libák hangos gágogásukkal elárulták őt, így végül Tour püspökévé kenték. Halála után több templomot is Szent Mártonnak szenteltek.

Márton-napi rendezvények

Márton nap a negyven napos karácsonyi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor még megengedett a jóízű és gazdag falatozás. Ilyenkor fizették ki az éves bérleteket és járandóságokat is, gyakran éppen liba formájában.

A német nyelvterületekről ismert lámpás, illetve fáklyás felvonulás: a Martinsumzug, szintén Szent Márton nevéhez fűződik. A felvonulással a jó cselekedeteket jelképező fényt kívánják eljuttatni mindenkihez.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását