2024. május 8. - Mihály

Jobbik: mit keres hazánkban az IMF-delegáció?

Budapesten van-e a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, és ha igen, ki és miről tárgyal vele? - tette fel a kérdést a nemzetgazdasági minisztériumnak címezve a jobbikos Z. Kárpát Dániel.
2010. október 15. péntek 13:40 - HírExtra
A politikus pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: nem cáfolt lapértesülések szerint péntektől Magyarországon tárgyal az IMF delegációja, ezért a Jobbik mielőbb választ vár arra, hogy a kormány tervezi-e újabb hitelmegállapodás megkötését a valutaalappal.

Hozzátette: pártja a kötelező konzultációra szűkítené Magyarország kapcsolatát az IMF-fel, és mereven elutasít egy esetleges újabb hitelfelvételt. Indoklásul kifejtette, hogy az IMF több évtizede "a nemzetközi pénzkartell" irányelveit viszi keresztül, és "amelyik ország befekszik neki, az lényegében feladja a saját gazdaságát".

"Szakítsunk azzal, hogy húsz éve nemzetközi háttéralkuk és titkos találkozók döntik el Magyarország sorsát!" - összegzett Z. Kárpát Dániel.

Mint mondta, a megszorítások politikája megbukott, az ország csak a gazdasági növekedés beindításával emelkedhet fel. Ehhez azonban nem elegendő a többi között az áruházláncokra kivetett válságadó, fontosabb a magyar vállalkozások helyzetbe hozása - hangsúlyozta.

(Az IMF sajtószolgálata október 8-án azt közölte, hogy a valutaalap küldöttsége a következő héten tárgyal Budapesten. A nemzetgazdasági minisztérium aznap cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, miszerint Matolcsy György tárcavezető és Simor András jegybankelnök egy úgynevezett elővigyázatossági hitelmegállapodás felől is tájékozódhat, amikor az amerikai fővárosban tárgyalást folytatnak a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel.)

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sharapova2008
2010. október 15. 14:07
Jó ennyire bárgyúnak lenni Z.Kárpát Dániel? Bizonyára ibolyát keres a hitelező az adósnál...!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását