Önző egy dolog a környezetvédelem. Megmenteni magunknak mindenféle ritka állatot annyira azért nem hősies. Ha sajnáljuk az emberi tevékenységek következtében kihaló fajokat, akkor igazából az embert gyűlöljük. Zavart állapot.
2010. augusztus 28. szombat 08:53 - Gyülvészi András
Az emberi önzőség egyik legsúlyosabb és legmarkánsabb tünete maga környezetvédelem. Valószínűleg szükségszerű tulajdonságként bontakozott ki egoizmusunk ijesztően szűk látóköréből: például igen komoly csúsztatás, amikor egyénenként azt képzeljünk, hogy ránk süt a Nap, pedig nem, az csak egyes emberek szempontjából tűnik úgy, mintha…
Kihalások
Az élővilág történetében több időszakban a kihalások száma lényegesen meghaladta ezt az átlagos szintet. Az egyik leghíresebb ilyen időszak a dinoszauruszok kihalása mintegy 65 millió évvel ezelőtt. (Ez volt az úgynevezett kréta-tercier esemény.)
Az utóbbi 550 millió évben legalább öt nagy kihallási hullám söpört végig az organizmusokon. Valószínűleg korábban is voltak ilyenek, a korábbi élőlényeknek azonban nem volt szilárd vázuk, ezért fosszíliáik sem maradtak fenn elegendő számban, így csak a fanerozoikumtól követhetjük nyomon a tömegkihalások történetét. A fanerozoikumi nagy kihalási események számában nincs konszenzus, vannak, akik ötnél nagyobbra becsülik, attól függően, milyen mértékű pusztulást tekintenek már nagynak. (Wikipédia)
Önzőségünk nem csak a Naphoz való viszonyunkban nyilvánul meg, hanem abban is, ahogy a kihaló félben lévő fajokhoz hozzáállunk. Hatalmas energiákat mozgósítunk azért, hogy védjünk néhány veszélyeztetett élőlényt, amik gyakran azért halnak ki, mert mi élünk.
Hajózunk, repülünk, autózunk és internetezünk, miközben temérdek szemetet és széndioxidot lapátolunk magunk köré. Az ember pont addig lesz ilyen, ameddig megengedheti magának. Mindegy, hogy hány zöld pólós raszta mászik atomerőművek kerítésére, ha lesz olaj, tutira elégetjük.
Ha már nem égethetünk vidáman szénhidrogéneket, akkor
vagy megváltozunk, vagy kihalunk. Igazából tök mindegy, valamilyen élet úgyis fönnmarad utánunk is. Ha mégsem, az is mindegy.
Elég, ha a kis olajfolt-emésztő mikrobákra gondolunk, amik
nekiláttak behabzsolni a BP szennyesét. Íme egy életforma, ami olajos vízben érzi jól magát. Míg mi a dzsuva miatt sápítozunk, addig ezek a mikrobák több táplálékhoz jutnak, és boldogabbak, mint valaha.
Alternatív környezetvédelem
Ha élünk a gyanúperrel, miszerint az ember mégiscsak egy önző valami, akkor feltételezhetjük, a környezetvédők sem lelkesednek a halászat ellen, mindössze nem akarnak úgy meghalni, hogy nem simogathatnak veszélyeztetett fókát, vagy nem ehetnek veszélyeztetett halat. Könnyű olyan összeesküvés-elméletet gyártani, ami szerint a környezetvédők ugyanolyan romlottan önzőek, mint bárki más, csak jó álca mögé bújnak azzal, hogy minden egyes pitacsücsöknyi zöldterületért villantanak egy műanyagból készült transzparenst.
Ha a mikrobák tudnának jelszavakat skandálni és menetelni, akkor tuti, hogy bíztatnák az olajtársaságokat, illetve még össze is csapnának a környezetvédőkkel.
Az élet körforgása független
Ez van. Egy csomó hal és egyéb állat elpusztul, erre jönnek a mikrobák. Könnyen lehet, hogy így lenne ez más fajok esetében is. Így jártak a dinoszauruszok, például.
Legfeljebb így járunk mi is.
