2024. május 10. - Ármin, Pálma

Több mint négyszáz szakon hirdetnek pótfelvételit

Több mint 400 szakon mintegy 2.500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok a diákok, akik nem kerültek be a július 22-i ponthúzás alapján egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A diákok augusztus 10-ig egyetlen helyre nyújthatnak be kérelmet.
2010. július 28. szerda 11:52 - HírExtra
A felvi.hu által közzétett tájékoztatóban kiemelik, hogy csak azok jelentkezhetnek, akik az általános eljárásban nem adtak be jelentkezést, vagy jelentkeztek ugyan, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Szintén lényeges, hogy csak egy intézménybe és egy képzésre lehet jelentkezni.

Az általános eljáráshoz hasonlóan a pótfelvételi eljárásban is kétféleképpen nyújtható be a jelentkezés: elektronikusan, az e-felvételi felületén keresztül, valamint a jelentkezési lap kitöltésével és postára adásával. A pótfelvételi eljárásra külön jelentkezési lap készült, amelyet a képzéseket meghirdető felsőoktatási intézményekben, valamint az Educatio ügyfélszolgálatán lehet beszerezni.

A jelentkezéshez csatolni kell mindazokat a bizonyítvány- és oklevélmásolatokat, igazolásokat, amelyeket a felsőoktatási intézmények a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban megjelöltek, mint a kérelem elbírálásához, pontszámításhoz szükséges dokumentumot.

Az elektronikusan jelentkezőknek a kitöltés után ki kell nyomtatniuk a hitelesítő adatlapot, majd aláírva postázniuk, legkésőbb 2010. augusztus 12-ig. A jelentkezést, az e-jelentkezők esetében a hitelesítő adatlapot és - ha nem a felületen töltik fel - a dokumentummásolatokat az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címére kell eljuttatni. A pótfelvételi jelentkezés határideje: 2010. augusztus 10.

Az eljárás alapdíja 5 ezer forint, amelyet a jelentkezési laphoz tartozó csekken vagy banki átutalással lehet befizetni. Azok a jelentkezők, akik hátrányos helyzetüket, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket megfelelően igazolják, a felsőoktatási pótfelvételi eljárás alapdíja 50 százalékának, illetve 100 százalékának megfelelő összegű költségmentességben részesülnek.

A pontatlanul kitöltött, hiányos jelentkezések - az eljárás rövid határideje miatt - a felvétel elutasítását vonhatják maguk után, ezért különösen fontos, hogy a jelentkezők olyan telefonszámot, e-mail címet adjanak meg, amelyen sürgős esetben elérhetők.

Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorban mesterképzésekben - felvételi vizsgát írnak elő, azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és megadják annak időpontját is. Az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívó levelet nem küldenek.

A pótfelvételi ponthatárait augusztus 27-én állapítják meg. A jelentkezéskor érdemes figyelembe venni, hogy azokon a szakokon, amelyeket már a 2010. évi általános eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 22-én meghatározott költségtérítéses pontszámnál. Ha az adott szakon eddig nem indult költségtérítéses képzés, a ponthatár akkor sem lehet alacsonyabb a jogszabályi minimumnál - alapképzési szakok esetén 200 pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál. A felvettek a felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2010. szeptember első napjaiban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását