2024. május 9. - Gergely

Hende új honvédséget akar

El kell kezdeni a honvédség egész rendszerének megújítását – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Győrben, ahol az árvízi védekezésben és mentésben részt vevő katonáknak nyújtott át elismeréseket.
2010. július 15. csütörtök 17:02 - HírExtra
Úgy fogalmazott: Magyarország nagy bajban van, mert az elmúlt nyolc év elképesztő mértékben gyengítette meg az államélet egyes területeit. Hende Csaba e területek közé sorolta a honvédelmet és a katasztrófavédelmet is.

Mint mondta, az árvízi helyzet mutatta meg, mennyire hiányoznak a tartalékos katonák, a nagy teljesítményű járművek, az éjjeli manőverezésre képes helikopterek.

"Most láthatjuk, mire kell költeni, és mi éri meg valójában a ráfordítást" - közölte a miniszter, aki szerint az elmúlt esztendőkben olyan "ostobaságokra" jutott pénz, mint az új kormányzati negyed ötlete, miközben fontos területek maradtak forráshiányosak. A tárcavezető kiemelte: az árvízi védekezésben részt vevők tették a dolgukat, sokszor erőn felül helytálltak. Hende Csaba kitért arra, hogy "szükség van az erős, jól képzett, jól felszerelt és a mainál nagyobb létszámú magyar hadseregre".

Az esemény után újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: egyelőre csak szándékokról tud beszélni. Arra a felvetésre, nem "disszonáns-e", hogy az egykor a Kommunista Ifjúsági Szervezetben (KISZ) tevékenykedő Gubcsi Lajost nevezte ki a tárca egyik kommunikációs cégének élére, Hende Csaba közölte: tudomása szerint az említett vezető "körülbelül öt éve Fidesz-tag, és az elmúlt húsz évben mindvégig a nemzeti oldalon fejtett ki igen jelentős kulturális és közéleti tevékenységet".

"A nemzeti együttműködés rendszerének az is része, hogy minden jó szándékú és becsületes emberre szükség van" – mondta a miniszter.
Hozzátette: az említett cégnek épp olyan a profilja, mint amilyen feladatokat Gubcsi Lajos eddig végzett.

"Ha betáplálom, hogy ki a legalkalmasabb ember erre a feladatra, valószínűleg a gép is őt dobta volna ki" – fogalmazott Hende Csaba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását