2024. május 9. - Gergely

Elismerés a katonáknak

A magyar nemzet, mint közösség, ismét jelesre vizsgázott a bajban, a honvédség nagyszerűen helytállt az árvízi védekezésben - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden Debrecenben, amikor a város főterén Kósa Lajos polgármesterrel és a Magyar Honvédség vezetőivel közösen elismeréseket adott át az árvízi védekezésben részt vett katonáknak.
2010. július 13. kedd 16:20 - HírExtra
 A tárca vezetője beszédében megjegyezte: a mostani árvíz kapcsán is tapasztalhattuk, hogy az elmúlt nyolc esztendőben miként roppant meg az állami intézményrendszer.    
    
"A Medgyessy-, a két Gyurcsány- és a Bajnai-kormány nem csak az árvízvédelmi programokat fektette el, hanem valami elképesztő rendetlenséget és gyengeséget hozott létre az állam életében" - fogalmazott Hende Csaba, aki dilettantizmusnak és felelőtlenségnek nevezte - többek között - az árterületi építkezések engedélyezésétől, a katasztrófavédelem megroppantásán át, a krónikus pénzhiányig vezető intézkedéseket.
    
Az új kormány megkezdte az állam intézményrendszerének újjáépítését és újjászervezését, amelynek keretében megújítják a honvédséget is - mondta a miniszter.
    
Megítélése szerint a júniusi árvíz - amely akkora károkat okozott, hogy az vetekszik a honvédelmi költségvetéssel - ráirányította a figyelmet arra: békében is nagy szükség van a katonákra. Kifejtette, hogy bár a honvédség ilyen nagy százalékban még nem volt a gátakon, mégis most volt a legkisebb a létszámuk, mert kevesen vannak.
    
Hiányoznak a tartalékos katonák - mondta Hende Csaba, aki hősöknek nevezte az árvízi védekezésben résztvevőket, külön megemlítve a helikopter-pilóták helytállását, akik, bár gyakorolni alig van lehetőségük, az éles helyzetben kimagaslóan teljesítettek.
    
Kósa Lajos polgármester köszönetet mondott a debreceni 5. számú Bocskai István Lövészdandár katonáinak az árvízi védekezésben tanúsított helytállásukért. A fideszes politikus szerint a bajban megmutatkozott, hogy a katonákra lehet számítani, de az is: ha az állam gyenge, sok alrendszere a bajban gyengén működik.
    
A polgármester is bajnak nevezte a tartalékos intézmény szétfoszlását. Szerinte meg kell vizsgálni, hogyan lehet újraépíteni, illetve a Magyar Honvédség felszerelésén érdemben javítani. Ebből az Országgyűlésnek és a kormánynak is ki kell vennie a részét - mutatott rá Kósa Lajos.
    
Debrecen főterén, a Nagytemplom előtt tartott ünnepségen Hende Csaba bejelentette: az árvízi munkában való helytállásukért 4560-an árvízvédelmi szolgálati jel elismerést, ezren pénzjutalmat kapnak. Közülük a szolgálati jelet háromszázan, a pénzjutalmat nyolcvankilencen vették át Debrecenben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

sandor48
2010. július 13. 17:30
Nem sajnálom tőlük, mert megdolgoztak érte. De mintha a jutalmazási kereteket korábban zárolták volna. Vagy a zárolás csak az egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtókra vonatkozik?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását