2024. május 9. - Gergely

Meg Ryan saját matektanárával kavart

Meg Ryan négygyermekes családba született. Szülei is tanítottak egy katolikus iskolában, így a mára világhírűvé vált színésznő is ott tanult. Ellentét az apával, viszony a matektanárral és újságírói iskolai kitérők vezettek a színészetig.
2010. június 14. hétfő 10:40 - HírExtra
– Olykor kifejezetten kellemetlen volt, hogy a szüleim tartottak órát nekünk is. Az osztálytársaim állandóan azt feltételezték, hogy kivételeznek velünk, pedig ez nem volt igaz – idézte fel emlékeit Meg.

– Egyáltalán nem volt mellem, az orrom csúnya volt, a hajamat pedig mindig rövidre vágatták. Olyan voltam, mint egy fiú, csak épp nem serkent szakállam – mesélte.

Mikor Meg közölte szüleivel, hogy újságíró vagy színész szeretne lenni, apja ellenezte szándékait, anyja pedig támogatta a terveket. Apjával való ellentétét tovább fokozta, hogy Meg már a középiskolában is bulizott, ráadásul összejött apja kollegájával, egy másik matektanárral. Eleinte titokban találkozott a nős férfival, de a viszonyra fény derült, és az ifjú tanárt kirúgták az iskolából.
Érettségi után Meg nem mehetett New Yorkba, így Connecticutban maradt újságírást tanulni.


– Húszéves voltam, mikor a sarkamra álltam, átiratkoztam a New York-i egyetemre. Nagyon jó eredményeim voltak, és apám újra bízott bennem, így elengedett, de a pénzt nekem kellett összeszednem –mesélte a színész, aki televíziós műsorokban dolgozott, hogy így jusson jövedelemhez.

– Rájöttem, hogy a filmezés érdekel igazán, úgyhogy kicsit több időt szenteltem a meghallgatásokra, mint a tanulásra. Ki is csaptak az egyetemről – mesélte Meg.

Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását