A fideszes Kósa Lajos és a KDNP-s Soltész Miklós által benyújtott javaslat értelmében tíz igazolatlan óra után figyelmeztetnék a szülőket, és a jegyző jelezné a várható jogi következményeket. 50 igazolatlan óra után viszont a jegyző védelembe veszi a gyermeket, és elrendeli, hogy az iskoláztatási támogatás teljes összegét természetben nyújtsák fél évig. Ha a tanuló továbbra is hiányzik, az intézkedést meg kell újítani.

Ezen felül a jegyző pénzfelhasználási tervet készít, eseti gondnokot rendel ki, és egy kincstárban megnyitott folyószámlára utalja a támogatás összegét. A gondnok felel azért, hogy ezt a pénzt a gyermek szükségleteire használja föl a család. A törvény 2010. augusztus 30-án lépne hatályba.

Hogy mindez mire vezethet, arról Herczog Máriát, gyermekvédelemmel foglalkozó szociológust kérdezte a HírExtra.

„Ez az intézkedéstervezet egyáltalán nem küzd a szegénység ellen. Nagyon elhibázottnak tartom. Ezt '98-ban a Fidesz-kormányzat már egyszer bevezette, akkor én voltam annak a hatástanulmánynak az egyik szerzője, amit akkor a Harrach Péter vezette minisztérium kérésére készítettünk, és amiben azt vizsgáltuk, hatékony volt-e ez az intézkedés. Kiderült, és publikáltuk is: ennek így semmi értelme nincsen, ez nem segít senkinek, viszont nagyon sok kárt okoz”  — mondja Herczog Mária.

Sokoldalú programot!

Az intézkedés komplexitását hiányolva a következőkre hívta fel a figyelmünket a szociológus: „Rettenetesen nagy baj, hogy nem tudjuk, mi áll az igazolatlan hiányzások hátterében. Az viszont biztos, a legkevésbé van arról szó, hogy a szülők nem akarják iskolába járatni a gyereküket. Az egy másik kérdés, hogy a szülők elég motiváltak-e abban, hogy egy olyan iskolába elküldjék a gyerekeket, ahol nem fogadják őket szívesen, nem az ő személyiségi állapotuknak, felkészültségüknek megfelelően bánnak velük, amiért egy csomó kudarc éri a gyerekeket, és nem öröm nekik iskolába járni” - majd hozzátette: „Sem az iskolákat, sem a gyerekjóléti szolgálatokat nem erősítik meg, és nem készítik fel arra, hogy olyan környezetet teremtsenek, és olyan segítséget nyújtsanak a családoknak, hogy az iskolába járási motivációt segítsék.”

Már az óvodában el kell kezdeni

„Fontos lenne, hogy ne büntetéssel, hanem ösztönzéssel segítsenek. A múlt évben vezették be Magyarországon azt az óvodáztatási támogatást, ami külön pénzt fizet a halmozottan hátrányos helyzetű szülőknek, ha hároméves korban beíratják és rendszeresen járatják gyermeküket az óvodába. Ez nem nagyon sok pénz, de mégis egy tisztességes összeg. Szeptemberben húszezer, januárban tízezer forint. Ennek a hatásait csak most kezdték mérni, de az a nemzetközi tapasztalat, hogy a pozitív, támogató intézkedések sokkal többet segítenek.” — majd hozzátette: „ezzel a programmal kapcsolatban is volt kritikai észrevételünk, méghozzá az, hogy nem mérték fel, az óvodák felkészültek-e ezeknek a gyerekeknek a befogadására, van-e elég hely, értik-e az óvónők, hogy mi ennek az intézkedésnek a célja.”

Herczog Mária elmondta, valamennyi nemzetközi kutatás szerint, annak a gyereknek, aki legalább másfél-két évet jó minőségű óvodába jár, az iskolai sikertelenségre vonatkozó esélyei lecsökkennek, vagyis a későbbi iskolai érettsége, beilleszkedése, iskolába járási gyakorisága nagyságrendekkel megnő.

Egyedi problémák

„Ha én lennék a kormányzat, ami nem vagyok, megvizsgálnám, hogy, ahol a legtöbb probléma van az iskolai hiányzásokkal, ott hogyan oszlik meg a gyerekek életkora, illetve az iskolák felkészültsége. Hiszen nem ugyanarról van szó, ha egy hatéves nem jár iskolába, és ha egy tizenhat éves. Meg kell nézni, elég erőforrás áll-e a pedagógusok rendelkezésére, van-e az iskolánál szociális munkás, pszichológus, fejlesztő pedagógus, olyan eszközök, amik a gyerekek javát szolgálják. Tudnak-e olyan délutáni, szabadidős elfoglaltságokat nyújtani a gyerekeknek, ami a felzárkóztatásukat, sikerességüket segíti, mert ezek volnának az igazi feltételei annak, hogy egy gyermek iskolába járjon” — mondta el Herczog Mária, majd hozzátette: nemzetközi tapasztalatok szerint kijelenthető, hogy csak sokoldalú programokkal lehet segíteni. „Önmagában sem a pénzelvétel, sem a pénzadomány nem oldja meg a problémát, csak akkor, ha a gyerekek szükségleteire komplex választ adó programok vannak.”

Csúfos kudarc lehet

Az intézkedés kimeneteléről a szakember ekképpen vélekedett: „Ebből még lehet csúfos kudarc is, hiszen nagy adminisztrációs igény látható a javaslat mögött, aminek magas költségei vannak. Ma a magyar települések 60 százalékában egyszemélyes gyerekjóléti szolgálatok működnek, tehát nincs pénz arra, hogy a legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű településeken elég szakember dolgozzon a segítők között. Ugyanez a helyzet az iskolákkal: ez a családipótlék-restrikció plusz adminisztrációs terhet fog jelenteni. Ráadásul a gyerekjóléti szolgálat nem családgondozással lesz elfoglalva, hanem az amúgy sem elegendő kapacitásával a családokat fogja elszámoltatni és ellenőrizni, hogy ne adják el például a kapott tornacipőt.”

Újabb érvként hozta fel Herczog Mária, hogy a természetbeni juttatások megvásárlásánál nagyon kell vigyázni arra, nehogy egy helyi boltos drágábban adja a természetbeni járandóságot. Vagyis újabb ügyintézési munkálatok merülnek föl olyan családgondozók esetében, akiknek ma is 100-150 családot kell gondozniuk a törvényben előírt maximum 45 helyett.

Zsigeri Indulatok

„Szerintem ezt az energiát tényleges programok megvalósítására kellene fordítani. Nem büntetni, hanem támogatni, és megérteni, hogy pontosan mi történik. Nem helyes kiszolgálni zsigeri indulatokat, mert azok sehova sem fognak vezetni, attól még ezek a gyerekek nem fognak iskolába járni, és nem fognak jobban tanulni” — zárta nyilatkozatát Herczog Mária.