2024. május 6. - Ivett, Frida

Ákos és Nagy Feró 2010 Ikonja

Balatoni fílinget idéző sajtótájékoztatón jelentette be tegnap az MTV: Ákos és Nagy Feró előtt tiszteleg idén nyáron a zenei élet színe-java.
2010. április 28. szerda 12:39 - Páczai Tamás
Ájkonok nyara

"Nagyon meglepődtem az elismerésen, én még sohasem voltam ájkon" – rebegte mosolyogva a mikrofonba Nagy Feró tegnap délután, az Erzsébet téri Gödörben megrendezett sajtótájékoztatón.

Hónapok óta találgatás tárgyát képezte, hogy vajon kik lesznek az idén harmadszor jelentkező MTV Icon koncertsorozat ikonjai. A zenecsatorna sült kolbászok lágy illatában, karcosan gőzölgő hekkek között tette fel a pontot az i-re. Hogy fokozzák a sajtó és a nagyközönség izgalmait, Busa Pistát rendelték a színpadra a Zubolyból: a zenész freestyle rapparódiában harsogta fel a színpadra a magyar zene nagyágyúit. Nem ért véget semmi, amikor Ákosról énekelt, Nagy Feró is túlélte a napi munkaórák számát, vidáman felgaloppoztak gödör pódiumára.

Hogy ki a nagyon ikon kettejük közül? Erre maga Ákos adta meg a választ: " Úgy gondoltam, hogy egy ekkora bejelentésre mégis rock'n rollosan kéne megérkezni, ezért el is terveztem, hogy motorral fogok begurulni, bőrkabátban. Aztán reggel kinéztem az ajtón és szemerkélt az eső, így a motor a garázsban maradt. Ferót persze nem érdekelte az a pár csepp eső, motoron dübörögve érkezett meg az Erzébet térre."

A két "ájkon" előtt idén nyáron tiszteleg a hazai könnyűzenei elit. Új köntösben csendülnek fel a siófoki Cke Club-ban többek közt olyan slágerek, mint az Indiántánc, a Hello, A 8 óra munka, vagy az Azok a boldog szép napok.

Ákos koncertje július 10-én, Nagy Feró estje pedig július 31-én kerül megrendezésre. A koncertek a nézők számára ingyenesek és egyben exkluzívak is. A hanganyag felvételről csak az MTV műsorán lesz hallgatható.

Az rockikonok dalait feldolgozások formájában élvezheti a nagyközönség. A várható produkciók már most izgalmas távlatokat nyitnak: Ákos dalait többek között Eszenyi Enikő, Sebestyén Márta és Ferenczi György adja majd elő, de Feró munkássága előtt is olyan nevek hajtanak főt, mint Marót Viki, a Kalapács, a Pál Utcai Fiúk, vagy éppen Tompos Kátya.

A koncerteket hétvégén, szombatonként rendezik. Idén először már a péntek este is a legendás ikonoké lesz. A koncertek előtti estéken ugyanis Lévai Balázs Dob+Basszus Live produkciójában is Ákos és Feró lesz a szupersztár. A zenés-beszélgetős est keretében ők maguk is eljátszanak majd egy-egy dalt, majd neves vendégekkel, filmbejátszásokkal tarkítva mesélnek karrierjükról, áttekintik életpályájukat. Ismerve minkét zenész habitusát, élvezetes, szórakoztató estekre számíthat a nagyérdemű.

Mi az a Music Television?


Hogy mit szólnak az újdonsült Ikonok a megtiszteltetéshez? Feró először még azt sem tudta, mi az MTV, Siófokról is csak a csajok és a hekk jutott az eszébe, miután Lévai Balázs (az MTV Icon művészeti vezetője)a felkérés megköszönésére szólította fel a művészeket. A poénos felvezetés után komolyra fordította a szót: " Nagyon meglepődtem azon, hogy én is ikon lehetek idén, igazán jól esik ez a fajta elismerés. Számomra ez egy visszajelzés arról, hogy jó az, amit csinálok, ami sokat jelent nekem. A júliusi bulit izgatottan várom, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki a fiatalok a dalaimból. Biztosan sokat fogok tanulni tőlük, hiszen lelkileg még én sem öregedtem meg; kíváncsi vagyok a feldolgozásokra."

Ákost is meglepte a felkérés, de természetesen örül a megtiszteltetésnek. Kicsit ugyan reménykedett, hogy még nem ennyire öreg az iparban, "viszont kiderült, hogy de"- mint elmondta. "A feldolgozásokat várom, soha nem utasítottam el ilyen jellegű megkereséseket. Ha jól sikerül az átirat, mindenki azt mondja, milyen jó kis nóta. Ha rosszul, azt mondják, bezzeg az eredeti! Úgyhogy nagy baj nem lehet, hajrá!".

Ákos koncertjének (július 10. Siófok) közreműködői: Jamie Winchester, Magashegyi Underground, Turbo, The Moog, Eszenyi Enikő és Blaskó Péter, Ferenczi György és a Rackajam, Road, Compact Disco, Sebestyén Márta, Hősök, Sunshine Jazz feat. Bársony Bálint, Ati Fitness Club.

Nagy Feró koncertjének (július 31. Siófok) közreműködői: Marót Viki és a Nova Kultur, Depresszió, Pál Utcai Fiúk, Copy Con, Kalapács, Óriás, Blind Myself, Tompos Kátya, Kerekes Band, Karaván Familia, The Kolin.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását