2024. április 18. - Andrea, Ilma

A Fidesz kétharmados többsége biztosított

Valószínűnek tűnik a Fidesz kétharmados parlamenti többsége a Political Capital és a Nézőpont Intézet elemzője szerint is. A két politológus abban is egyetértett, hogy ennek esélyét az esetleges visszalépések sem csökkentik érdemben, s az MSZP célja, hogy a felelősséget az LMP-re hárítsa.
2010. április 14. szerda 20:21 - HírExtra
Alig van esély a Fidesz kétharmados többségének megakadályozására, mivel azt a párt a még eldöntetlen 57 egyéni választókerületből 9 elvesztésével is biztosan megszerezné - mondta Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese szerdán az MTI-nek, hozzátéve: mindössze 8 olyan választókerület van, ahol az első fordulóban tízszázalékosnál kisebb volt a különbség az első és a második helyezett között, és közülük csak egyben végzett az élen szocialista politikus.

A politológus szerint az erőviszonyokon a visszalépések sem változtathatnak érdemben. Juhász Attila úgy véli, az MSZP négy budapesti jelöltjének visszaléptetését sem a mandátumszerzés motiválta, hiszen választókerületükben feltehetően nem lehet meggátolni a Fidesz győzelmét. Szerinte a döntéssel a szocialista párt inkább megpróbálta az LMP-re hárítani a felelősséget arra az esetre, ha a Fidesznek meglesz a kétharmados többsége.

Juhász Attila elmondta: az MSZP célja az, hogy egyedül maradjon a baloldalon, ezért próbálja az LMP-t a jobboldal felé lökni, a Lehet Más a Politika ugyanis idővel a szocialista párt legfőbb riválisává válhat.

A Political Capital elemzője megjegyezte: a Fidesz ugyanígy járt el négy évvel ezelőtt, amikor azokat az MDF-es jelölteket okolta a kormánypártok győzelméért, akik nem léptek vissza a második forduló előtt. Noha világosan látszott, hogy azokban a körzetekben, ahol a demokrata fórum jelöltje nem indult el ismét, az MSZP javított korábbi eredményén - fűzte hozzá.

Hasonlóan vélekedik Szabó Márk, a Nézőpont Intézet vezető elemzője is. A politológus szerint valószínűtlen, hogy az LMP és az MSZP közti együttműködés veszélyeztesse a Fidesz kétharmados többségét, mivel a Nézőpont felmérése alapján az LMP szavazóinak mindössze 8 százaléka választaná a szocialista pártot és 18 százalékuk a Fideszt a második fordulóban.
Nagyobb a kockázata annak, hogy a biztos többséget hozó első fordulót követően a Fidesz szavazói már kevésbé lesznek motiváltak - mondta Szabó Márk, megemlítve, hogy a győztes pártnak az erejét most azokra körzetekre kell összpontosítania, ahol szűk az előnye a második kör előtt.

A Nézőpont Intézet elemzője az izgalmasnak ígérkező körzetek közé sorolta a két angyalföldi és szegedi választókerület mellett a kazincbarcikait, az ózdit és az edelényit is. Ezzel együtt hangsúlyozta: a Fidesznek reális esélye van a kétharmados többség megszerzésére.

Vele egyetértve Juhász Attila azt mondta, a választások második fordulója a Fideszt és az MSZP-t is nagy kihívás elé állítja. "Miután az erőviszonyok világosak, eldőlt, hogy a Fidesz alakíthat kormányt, csak a választói felhatalmazás mértéke kérdéses, a pártnak meg kell győznie szimpatizánsait, hogy a második fordulós részvételük is számít" - tette hozzá.

Ugyanakkor szerinte az MSZP-nek sem maradt más választása, mint hogy Orbán Viktor "túlhatalmának" veszélyét sulykolva próbálja szavazásra bírni támogatóit.

A választás első fordulójában 8 egyéni választókerületben alakult ki tízszázalékosnál kisebb különbség az első és a második helyezett között. Budapesten a XIII. kerületben (20-as választókerület) a szocialista Tóth József 8 százalékkal vezet a fideszes Spaller Endre előtt, a másik hét körzetben a Fidesz jelöltje áll az élen, négyben szocialista, háromban jobbikos politikus a második.

A másik angyalföldi választókerületben Szanyi Tibor 1,5 százalékkal maradt le Szalay Péter mögött, Újbudán Simicskó István 6 százalékkal vezet a kerület MSZP-s polgármestere, Molnár Gyula előtt.
Szegeden a fideszes Bohács Zsolt 7 százalékkal előzi meg Botka Lászlót, az MSZP alelnökének, Ujhelyi Istvánnak pedig 9 százalék a hátránya Bodó Imre mögött.

Kazincbarcikán Tamás Barnabás 8,5 százalékkal vezet a jobbikos Endrésik Zsolt előtt, aki mindössze 78 szavazattal szerzett többet a szocialista Szitka Péternél, Ózdon pedig 8 százalék a Fidesz jelöltjeként induló Riz Gábor előnye a jobbikos Kisgergely András előtt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg 3-as választókerületében Császár Józsefet (Jobbik) 9 százalék választja el az élen álló Karakó Lászlótól, a Fidesz jelöltjétől.

Miután az LMP elutasította, hogy visszaléptesse jelöltjeit a szocialista párt javára, az MSZP-nek azokban a budapesti körzetekben lehet még esélye a győzelemre, ahol a jobbikos jelölt végzett a harmadik helyen. Így például Újpesten (6. választókerület), Kispesten (28. választókerület) és a XVIII. kerületben (27. választókerület).

Ezzel szemben Óbudán (3. választókerület) és Zuglóban (22. választókerület) annak ellenére is a Fidesz tűnik a befutónak, hogy az MSZP és az LMP jelöltjei együttesen több szavazatot szereztek, mivel mindkettőjük ott lesz a második fordulóban is.

Érdekesnek ígérkezik még az edelényi választókerület, ahol a fideszes Daher Pierre mögött a pártból kizárt polgármester, Molnár Oszkár végzett, a harmadik helyre pedig a jobbikos Miklós Árpád került. Utóbbi kettő együttes támogatottsága felülmúlja a Fidesz politikusáét, a második körben pedig a szocialista Gúr Nándor is rajthoz állhat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

kocsis.tamas
2010. augusztus 19. 13:14
X-AKTÁK FIDESZ-KDNP
Szijjártó. Péter fidesz-kdnp országgyűlési képviselő
és Kósa.Lajos fidesz-kdnp országgyülési képviselő urak a bank adóból származó
kijelentéseik miatt 150milliárd forint veszteség érte
a magyar államot és választó polgárok fizetése és pénztálcája bánja a
saját fideszes-kdnp szavazói károsítják meg és MSZP és
baloldali szavazó társaikat és akik nem politizálnak csak dolgoznak
függetlenek az egész Magyarország pénz ügyi kárát okozták amikor olyan
rendeletet, alkotak a fidesz-kdnp hogy 20ezer
forint hirtelen felindulásból elkövette lopás miatt börtön jár a
kiskorúknak. 150milliárd forint minimum lemondással jár ha a ügyéség
megálapitja Szijjártó.Péter úr és
Kósa.Lajos úr 150.milliárd több 20ezer forintnál önök uraim
titkárnőt és tanács adót fizetnek de minek egy országot és saját
választó polgáraikat is nehéz anyagi helyzetbe hozták magyarország lakoságát is
legalább egyeztetnének a beszédről sajtótájékoztató előtt 1ével
begyakorlás miatt Orbán.ViktorMINISZTER ELNÖK.ÚR .a nevét nem tudom de volt egy
kijelentése egy
fidesz -kdnp képviselőnek a parlamenti ülésen utána szobájába rendelte és
4perc múlva a döntés mondjon le mint országgyülési képviselö jogárol
ha jól emlékezem 150milliárd hibáért mi jár a fidesz-kdnp
szabályzata szerint egy meg gondolatlan szó állásuk elvesztése nem
jogerős lenne kérdezem 150milliárd büntetés nélkül meg úszható
kíváncsi lennék az
ügyészség ha tárgyalná milyen végzést hozna
EZ az egyenes beszéd minimum a 150milliárdot ki
fogja meg téríteni hogyan kerül vissza az állam kaszába meg mondom a
fideszes-kdnp választópolgárok most is segítségükre sietnek és kemény
izzadságos 8órás 62.236ezer Ft minimal bérért ami SZijjártó.úr és
Kósa.úr hibájáért dolgozik az egész ország hát ez a fidesz-kdnp.ezért
kérik a választopolgárok
szavazatát és támadják nap mint nap a baloldalt és ha a fidesz-kdnp
hibádzik 150milliárd forinjába
kerül a választopolgárok pénzéböl akkor az mindenki felejtse el
150milliárd kár okozást a fidesz.kdnp
Kósa.Lajos és SZijjártó Péter parlamentiképviselö úrak-nak felelősségre
vonásukat és tudhassa a magyar választópolgár, hogy mi Orbán.Viktor
döntése. Egyenes beszéd
2010.augusztus.16án. Amint említettem.62.236ft két év múlva már csak
49.000ft lesz a minimal bér tények mtv2 esti műsorán táblázatba kiszámolták és
fidesz-kdnp is ezt mondta 2éven belül csökkentjük szépen lassan ahogy
a csiga megy a réten dolgozni úgy érdemes de hülyék azért nem vagyunk
mondja a média-mark és ez így is van ezért kérjük Orbán. Viktor
Miniszter elnök urat hogy a minibal bér ne 49.000ft -ra adóztassa meg le
2éven belül ha nem 2éven belül emelje fel 80.000ft neto-ra a minimal
bért a Fidesz-kdnp .kormány a
pénzügyi gazdaság javulását nem romlását ígérte a fidesz-kdnp kormány
és Orbán.Viktor miniszter elnök úr egyenes beszéd ahogy Sanyi Tibor
országgyűlési képviselő mondja. Fidesz azt mondta a magyarországi
gáz tározókban a gázt elhasználják vagy kérdezem eladják nyáron kinek
? Miért a
Gyurcsány kormány2009éves áron megvette miért adjuk el miért kell
meg szabadulni a fidesz-kdnp olcsó gáztól amikor télen
a magyar lakosság legjobb futó anyagáról beszélünk úgy értve olcsóbb
mint az elektromos áram. ÉS a fa amiből kevés van környezet
barát. barátaink nem örülnek a kivágásának és még sokan mások sem
Ukrajnában ki tudja min-hoz a jövő szinte minden porrá éget semmi sem
marat úgy kell csinálni hogy mindenre jusson a búza
ára az aranyéval lesz egyen értékű. ahogy a víz a sivatagba.AZ
olcsó gáz eladná a fidesz-kdnp ami aranyat ér és később milliárdokért
vesz Magyarország gázt akkor csődbe mehet az ország. Télen fűtés
szempontjából mert az ukrán miniszter elnök asszon a gázt valószínűleg
búzára élelmiszere cseréli én is ezt csinálnám nem hagynám hogy
Ukrajna és Oroszország lakossága éhen hajon ezért Orbán.viktor
miniszter elnök úrnak ezerszer meg kéne gondolni mi lesz Magyarország
gáz készletével ha ilyen tervei vannak a fidesz-kdnp-nek
ŐNKORMÁNYZATI.2010.OKTÓBER.3ÁN.POLGÁRMESTER..VÁLASZTÁS.
A választópolgárok fidesz-kdnp-re szavaztak és nem a
programjára amit nem közölt a választó polgáraival BELETEK CSAPVA
kegyetlenül mindenki azt hite mézes kalácsból lesz a házikója de csak
ár víz pusztítót mindenki tudja a családok még
mindig nem kapták meg pénzüket a biztosítótól és a FIDESZ.KDNP
kormánytól és joggal vannak felháborodva saját pénzükből álltak neki
az építkezésnek mert félnek rétegnek, hogy télire mínusz 15-20fok
lesz nem lesz kész házuk lakásuk2010.november 25re a fidesz-kdnp fűt
fát ígér de azzal
már tele a padlás pedig még csak a választások Otta 70nap telt
el és még most jön a önkormányzati és polgármester választás után a
fekete leves
a fidesz elveszi a 12dik és 11dikés10havi sőt 9havi nyugdíjt is csak
legyen vége oktober.3án
önkormányzati választásoknak ezért meg kell álltani a fidesz-kdnp
2.3dát úgy hogy minél több
baloldali polgármesternek kell GYÖZNI KERÜLETÉBE ÉS MEGYÉJÉBEN IS baloldali
önkormányzati képviselőknek egyáltalán nem mindegy hogy 2014be hogyan
kezdödik a országgyülési választás.
Győzelem Baloldal előre hajrá demokrácia mindenki szava és szavazata
számít nem csak egyen uralom legyen
Magyarországon a szegények ügyei is számítanak a minimal béresek
1.5millio ember jogai is.
A tél közeledik az embereknek fedél kelL a fejük fölé ki Vállaja ha
netán megfagy valaki
csak ne így legyen. Mert az nem gondatlanságból elkövetett
nem is folytatom ha a fidesz-kdnp nem ad elég pénzt a építkezésekre
és húzzák mint a rétes tésztát előzzük meg a bajt már most sok
takarót teát felvenni a
kapcsolatot élelmiszer láncokkal. ÉN mondjam mit csináljon a
fidesz-kdnp meg látjuk mire lesz képes árvíz és házak építésének ügyébe télre
Ember társaimért dolgozom MSZP dolgozunk baloldal és mindenki érdeke, hogy
télen senki ne végezze úgy? ahogy ne keljen? most kell gondolkozni előre
A megújult MSZP-nek van terve a FIDESZ-KDNP-NEK? mert az nem halljuk csak
azt hogy szavaz rám fidesz-kdnp ilyen olyan képviselőre amikor meg ezer
net.oldalon jelenik meg az ÁPOLÁSI DIJ PROGRAMOM annyira nem képes ha
csak a kerületembe. Dolgozó újonnan utolsónak bejutó fideszes -kdnp
országgyűlési képviselő úr SPALLER .ENDRE. egyszerű a dolog a média
HÍR-TV -MTV.1.MTV.2és ATV.TÁRT KAROKKAL VÁRJA ORBÁN.VIKTOR.MINISZTERELNÖK ÚR
ha SANYI.TIBOR MSZP baloldali országgyülési képviselö úr már
hajnalok hajnalán 5óra 50perckor az ATV
reggeli adásába nyilatkozik a Magyarország és a 13ker angyalföldi
újlipótvárosi és vizafogói lakkosok életéről és párt munkájáról .
akkor SPALLER.ENDRE
.fideszes-kdnp országgyűlési képviselő úr miért nem teszi ómegáévá az
ápolási díj ügyét ami egy egész Magyarország ügye
ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER ELNÖKNÉL amit már körülbelül 3honapja a net
olvasható egyenes beszéd. TOTH.JOZSEF
POLGÁRMESTER.ÚR 13KER MEGOLDÁS EMBERÉVEL angyalföldi MSZP lakosok
ÉS MINDENKI AKI 13KER-BE LAKIK MSZP ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK
SZÁMÍTANAK RÁTOK OTT LESZÜNK SZÁMÍTHATSZ RÁNK ÁTKELÜNK TŰZÖN ÉS
VÍZEN ÁT.
kocsis.tamas
2010. augusztus 11. 20:05
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család-és Ifjúságügyért
Felelős Államtitkárság Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály
Iktatószám: 52604-1/2010. Ügyintéző: Ruminé Szijártó Ildikó Telefon:
Kocsis Tamás Kocsis.Tamas@Mailbox.hu Tisztelt Uram! A Nemzeti
Erőforrás Minisztériumba érkezett levelére az alábbiakban válaszolok.
Az ápolási díj a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
szóló 1993. évi III. törvényben (Szociális törvény) meghatározott
rendszeres pénzellátás. A törvény szerint alanyi jogon jogosult a
hozzátartozó az ápolási díjra, ha súlyosan fogyatékos beteget ápol,
míg az önkormányzat döntése alapján, méltányosságból van lehetőség az
ellátás megállapítására a 18 év feletti tartósan beteg személy ápolása
esetén. A Szociális törvényben meghatározott pénzbeli ellátások alapja
az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, mely ebben az évben
28.500 FT. Az ápolási díj összege e mérőszám figyelembevételével attól
függ, hogy a beteg súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg személy. A
törvény korábbi módosítási értelmében a fokozott ápolásra szoruló,
súlyosan fogyatékos beteg ápolása esetén az ápolási díj összege azonos
az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-val. Az
ápolási díj folyósításának időtartama alatt az ápoló nyugdíjszerző
szolgálati időt szerez, s ezen túlmenően járulékfizetés nélkül
jogosult az egészségügyi ellátásra. Egyet értek Önnel abban, hogy
hazánkban a szociális ellátások összege - köztük az ápolási díj is-
alacsony szintű, mely nem minden esetben fedezi az ellátott
megélhetését, ezért a szociális ellátórendszer más eleméből
(lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély) szüksége annak
kiegészítése. A kormányzat elismeri az ápolást végző személyek
tevékenységét, de a jelenlegi gazdasági környezet nem teszi lehető a
szociális ellátások, így az ápolási díj összegének emelését. Kérem
válaszom szíves elfogadását, sajnálom, hogy kedvezőbb választ nem
adhattam. Budapest, 2010. július 21. Üdvözlettel: Dr. Veres Gábor
osztályvezető ....................................................................................................................................................................................................................................................................................................
A FIDESZ-KDNP ELUTASÍTÁSA .A FIDESZES-KDNP. VÁLASZTÓ POLGÁROK SEM
SZÁMÍTHATNAK SEMMI JÓRA OTTHON ÁPOLÁSI DÍJ 22.800FT IGY VÁLASZTATÓK
POLGÁRMESTERT HAJRÁ BALOLDAL 100.000.VÁLASZTÓ POLGÁR
ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER.ELNÖKNEK CSAK ARRA JÓ HOGY RÁ SZAVAZZANAK HÁT
EZT ÉRDEMLIK A FIDESZ-KDNP SZAVAZOK KÉRDEM ITT A BIZONYÍTÉK. EGYES
BESZÉD CSAK BALOLDAL. A VONAL ALLATI LEVÉL KOCSIS.TAMAS VÉLEMÉNYE A
FIDESZ-KDNP-RÖL A BANK ADÓT A 10.MILLIÓ MAGYAR FIZETI MEG HA A FIDESZ
-KDNP NYOMULÁSÁT MEG KELL ÁLLÍTANI KÜLÖNBEN A MINIMÁL BÉR AMI 2ÉVEN
BELÜL 49.EZER FT LESZ. NE HIGGYÉTEK ORBÁN.VIKTORNAK MINDENNEK AZ ÁRÁT
MI FIZETJÜK MEG AMIT A FIDESZ-KDNP KI TALÁL . A MUNKA JÓ CSAK LEGALÁBB
80.000FT MINIMÁL BÉR KAPJUNK A MUNKÁNKÉRT A GÁZ SZÁMLÁT ÚJSÁG PAPÍRBÓL
FIZETED KI NEM HISZEM. EZ A EGYENES BESZÉD ITT A IDŐ MINÉL TÖBB
BALOLDALI POLGÁRMESTERT EZ A DEMOKRÁCIA MINDENKI VÉLEMÉNYE SZÁMI ÉS A
BALOLDAL NEM ENGEDI HOGY A SÉMIÉRT DOLGOZATOK KEMÉNY MUNKA 80.000FT
MINIMAL BÉR ALÁBB NEM ADJUK KÜLÖNBEN UTCÁRA VONULUNK 1.5MILLIÓ EMBER
KAP MINIMAL BÉR MAGYAR ORSZÁGON spaler endre fideszes-kdnp
országgyűlési képviselő semmit nem tett a angyal földi újlipótvárosi
viza fogói lakosokért én MSZP Kocsis.Tamás igen Spaler Endre miért nem
kereste fel Orbán.Viktor miniszter elnök urat hisz egypárban vannak
csak Tooth József polgár mester a megoldás embere igen igen igen 13ker
hajrá TOTH JÓZSEF ÉS A KERÜLETI MSZP KÉPVISELŐK 2010.OKTÓBER.3 GYŐZNI
KELL
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását