2024. május 27. - Hella

Öttusa-idénynyitó

Kilenc ország képviselőinek a részvételével péntektől vasárnapig rendezik Budapesten az öttusázók hagyományos év eleji fedettpályás versenyét.
2010. február 17. szerda 09:50 - HírExtra
A magyarok mellett csehek, franciák, britek, németek, írek, olaszok, litvánok és szlovákok állnak rajthoz. A nevezések alapján csaknem hatvanfős férfi mezőny számára pénteken selejtezőt rendeznek, majd a hétvégén következik a két döntő, szombaton a női, vasárnap a férfi.

"Erőfelmérésre, mint mindig, ezúttal is jó lesz a verseny, már csak azért is, mert március elején elkezdődik a Világkupa-sorozat, amelyben már fontos az eredmény" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, aki a szokásosnál kissé gyengébb mezőnyt illetően úgy fogalmazott: másoknak is megtetszett az év eleji rendezés, így némileg eloszlik a nemzetközi mezőny, ezzel együtt jó verseny lesz a budapesti.

A férfiaknál 27, a nőknél 16 hazai induló szerepel. Az itthoni legjobbak közül hiányzik az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna, aki a szakvezető tájékoztatása szerint egyelőre nem tart ott a felkészülésben, hogy már most versenyezzen.

A számok az ilyenkor még korai sötétedés miatt nem a megszokott sorrendben zajlanak majd: a lövészettel kombinált futás - mivel erre a számra nem áll rendelkezésre fedett létesítmény - ezúttal megelőzi a villanyfényes lovaglást.

A vívást a BVSC termében, az úszást a Honvéd uszodájában, a lövészetes futást a Puskás Ferenc Stadion melletti lősátorban, illetve annak környékén, a lovaglást pedig a Nemzeti Lovardában bonyolítják le. Mindhárom nap 8 órakor kezdődik a program.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását