2024. április 19. - Emma

Elő a verseket a fiókból!

A Salvatore Quasimodo Költőversenyt szeptember 4-én rendezik meg Balatonfüreden, s a hagyományoknak megfelelően ekkor adják át a Bertha Bulcsú-emlékdíjat is - mondta el Bóka István, Balatonfüred polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
2010. február 5. péntek 19:30 - HírExtra
Tájékoztatása szerint az immár 18. alkalommal megrendezendő költőversenyre a pályázók - szintúgy a hagyományok szerint - két magyar nyelvű, kiadatlan és más pályázaton még nem díjazott verssel nevezhetnek. A pályázatokat a balatonfüredi polgármesteri hivatal címére kell küldeni május 31-ig.

Az elsődíjas költemény elnyeri a Nobel-díjas olasz költőről elnevezett Quasimodo-emlékdíjat és a 400 ezer forintos ösztöndíjat - mondta a város vezetője, megjegyezve, hogy a zsűri a fődíjon kívül más díjakat is kiadhat. A Bertha Bulcsú-emlékdíjra a pályázatot ezúttal is meghívásosként hirdetik meg, s a felkért írók csak irodalmi riport kategóriában nyújthatnak be még meg nem jelentetett, 5-10 gépelt oldalnyi kéziratot. Feltétel az is, hogy az irodalmi riportban a Balaton természeti és kulturális értékeit, sajátosságait, a térség mai állapotát és gondjait kell bemutatni, hiszen Bertha Bulcsú író a Balaton "szülöttje, szerelemese és értője" volt.

Bóka István közlése szerint Bogyay Katalin, Magyarország UNESCO nagykövete és Giovan Battista Campagnola, Olaszország budapesti nagykövete lesz idén a költőverseny fővédnöke.

Bogyay Katalin a sajtótájékoztatón elmondta: a füredi költőverseny fődíjas és különdíjas lírikusát - és költészetét - bemutatják majd Párizsban az UNESCO nagykövetei előtt. A költők bemutatkozásának időpontját és módját majd a verseny szeptember 4-iki gálaestjén jelentik be. Tájékoztatása szerint az ENSZ az idei esztendőt a kultúrák találkozása évének nyilvánította, s a programsorozat február 18-án kezdődik Párizsban. Olyan rendezvényeket, kulturális eseményeket keres és karol fel az UNESCO, amelyek lehetőleg regionálisak, azaz nem mindig a fővároshoz kötődnek, s a kultúrák közeledéséről, sokszínűségéről szólnak, továbbá arról, hogyan inspirálják egymást a különböző kultúrák, nyelvek - hangsúlyozta a nagykövet.

Bogyay Katalin szerint a balatonfüredi Quasimodo költőverseny egyre inkább felhívja magára a világ figyelmét, ugyanis egy "különleges kezdeményezés", amely már a kezdetektől arról szólt, hogy egyes kultúrák hogyan inspirálják egymást és miként "tekintenek egymásra".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását