A Száva Vince nevével fémjelzett Magyarországi Kisebbségek Pártja (MKP) a szegények képviseletét látná el az Országgyűlésben, és programpontjai között egy roma bank létrehozása mellett a közbiztonságot erősítése és egy börtönprogram végrehajtása szerepel.
Az MKP miniszterelnök-jelöltje választási programját ismertetve az MTI-nek kedden azt mondta: egy ezer milliárd forintos krízisalap létrehozását szorgalmazzák, amelyből a társadalom leszakadt, mélyszegénységben és munkanélküliségben élő rétegei minimális kamattal terhelt megélhetési hitelhez jutnának.
A szociális jólét és új munkahelyek megteremtése mellett a fiatalok és a rászorulók lakásgondjain enyhítenének, egy diszkriminációmentes és teljesen ingyenes oktatással pedig a romák társadalmi integrációját segítenék elő.
Száva Vince pártelnök azt mondta: fontosnak tarják a rendőri állomány alkalmassági szűrésének szigorítását, az állomány tagjai által elkövetett bűncselekmények és visszaélések példás büntetését. Bevezettetnék az esküdtszéki bíráskodást, és börtönprogramjuk arra fókuszálna, hogy a büntetés-végrehajtási intézet ne "bűnözési akadémia", hanem hatékony átnevelő helyszín legyen.
Az MKP elnöke kijelentette: "a terjedő rasszizmus nem más mint a Jobbik és a jelenlegi parlamenti pártok többségének aljas politikai eszköze", ezért eltöröltetnék a parlamenti képviselők mentelmi jogát, a média, a politika vagy bármely más közélet szereplő "rasszista és népuszító megnyilvánulásait" pedig letöltendő börtönbüntetéssel szankcionálnák.
A "hit, biztonság, akart" jelszóval induló pártot február elsején vette jelölőszervezetként nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB).
Az MKP a 2006-os országgyűlési és a 2009-es EP-választásokon is jelezte indulási szándékát az OVB-nél, de sem az egyéni képviselőjelöltekhez, sem pedig az országos lista állításához szükséges ajánlószelvényeket nem tudták összegyűjteni.
Épp egy hónap van hátra az országgyűlési választásokig, ebből az alkalomból tartott "előrejelző" előadást Stumpf István a Századvég, és Závecz Tibor, a Szonda Ipsos közvélemény-kutató vezetője csütörtök délután.