2010. szeptember 3. - Hilda

Ezért nem vagyunk pszichopaták

Az agy félelemközpontja kontrollálja a kockáztatásra adott választ, ez okozhatja, hogy az emberek tartanak pénzük elvesztésétől, kerülik a kockázatot - közölték megállapításukat amerikai kutatók hétfőn.
2010. február 9. kedd 15:50 - HírExtra
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány betekintést kínál a gazdasági viselkedésbe, és azt sugallja, hogy az emberi evolúció az óvatosságot támogatta az ételek és más értékes dolgok elvesztésének lehetőségével kapcsolatban, ez vezet a kockázatkerülő magatartáshoz.

Benedetto De Martinoa és kollégái arra kerestek választ, miért utasítanak vissza az emberek olyan kockázatot, mely valószínűleg nyereséggel érne véget számukra. Az emberek gyakran elkerülik a potenciálisan veszteséggel járó kockázatokat akkor is, ha az elérhető nyereség sokkal nagyobb lenne.

A lehetséges okok kutatásakor két olyan nő viselkedését is tanulmányozták, akiknek az amygdala nevű agyterülete sérült volt. Az agy e mandula nagyságú központja felelős a félelemért és néhány más, azonnali reakciót is kontrollál. A kutatók összehasonlították a nők válaszreakcióit 12 olyan emberével, akiknek ilyen agysérülése nem volt.

A tanulmányban szereplő önkéntesek egy olyan szerencsejátékban vettek részt, ahol egyenlő valószínűséggel nyerhettek 20 dollárt vagy veszíthettek 5 dollárt, illetve nyerhettek és veszíthettek 20 dollárt. Az első esetben a tapasztalatok szerint az emberek többsége kockáztat, míg a másodikban inkább nem vállalja a rizikót. A sérült amygdalával élő nők félelem nélkül kockáztattak 50 dollárt a játékban. "Úgy gondoljuk, hogy az amygdala felelős azért, hogy egy óvatosságra intő érzést váltson ki olyan játszmákban, amikor veszíthetünk" - magyarázta közleményében Colin Camerera, a University College London munkatársa, a tanulmány társszerzője.

A teljesen működőképes amygdala óvatosabbá teszi az embert, ám a kockázatvállalás mértékében akár genetikai különbségek is lehetnek - vélik a kutatók.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Mostanában megszaporodtak itthon az enyhébb földrengések. Fél attól, hogy erősebb földmozgás is sújthatja hazánkat?
Nem, szerintem még az enyhébb földmozgások is csak átmenetileg erősödtek meg.
Igen, hiszen az árvizek és a hatalmas esőzések mellett bármikor jöhet egy ilyen természeti katasztrófa is.
Nem hiszem, de ha bekövetkezni ilyesmi, fel vagyok rá készülve.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány