2024. május 12. - Pongrác

Nálunk így ünnepelnek!

Ismert magyar embereket kérdeztünk meg arról, hogy mit is jelent számukra a szeretet ünnepe!
2009. december 27. vasárnap 12:09 - Ruttka Ildi
DOMBOVÁRI VANDA

„A karácsonyi készülődést én bizony utolsó napon kezdem, mert gyerekkoromból az az emlék maradt meg bennem, miszerint a Jézuska reggelre hozza el csak a feldíszített fát meg az ajándékokat, valószínűleg ezért szeretem most felnőtt fejjel is megtartani ezt a kislánykori illúziómat. Egy távoli országból beszerzett angyalkás égősor a fő díszítő eleme a karácsonyfámnak, de mert a gyertyát is imádom, abból is jut bőven mindenhová ilyentájt. Mindig édesanyám szokta készíteni az ünnepi menüt, de idén nagyon-nagyon beszállok a konyhai sürgés-forgásba magam is, mivel úgy vélem, ideje, hogy végre megtanuljam a hagyományos karácsonyi finomságok elkészítését. Idén megbeszéltük, hogy mindenki csak egy darab ajándékot adhat mindenkinek, ezt szigorúan be is fogjuk tartani. Szentestén együtt lesz a család, és mert az épp második babáját váró húgom már egy ideje szintén a fővárosban él férjével és kislányával, édesanyám utazik fel most hozzánk, és persze nálam lakik az ünnepek alatt. Karácsony másnapját évek óta barátaimmal töltöm, hiszen ők az én második családom. Harmadnapra is megvan a szokásos programom: a Magna Cum Laude zenekar hagyományos koncertjére megyek, mivel nagyon jóban vagyok az együttes tagjaival, akikkel gyakorlatilag együtt nőttünk fel imádott szülővárosunkban, Gyulán. A szilvesztert munkával töltöm, de előtte azért pár napra kiugrunk Ausztriába pár barátommal, hogy egyik szeretett időtöltésünknek, a síelésnek adózzunk.”

SZEREDNYEY BÉLA

„A karácsonyfám nagyon szép szokott lenni, de a lakást nem díszítem agyon, utálom az ilyesmit: van még a fán kívül egy gyönyörű adventi koszorúm, meg kiteszek az ablakba égő gyertyákat az ünnepi estéken. Ennyi. Amikor valamelyik szerettem év közben elárulja, mi a szíve vágya, azt megjegyzem, majd általában azonnal megveszem, és elteszem karácsonyig, így ilyenkor nincs gondom a vásárlásra. Ez idén sem volt másként, ráadásul mivel most az utóbbi hetekben Győrben próbáltam, ott tudtam intézni ezeket a dolgaimat, vidéken pedig eleve jobban lehet vásárolni, mint Pesten,nincs az az őrületes tülekedés, mint a fővárosban! A praktikus ajándékok híve vagyok, hiszen az évközben kapott haszontalan ezzel-azzal úgyis tele van a padlás… Most 24-én estére hozzám jönnek a családtagjaim karácsonyozni: a húgom a két, saját gyerekemként szeretett unokaöcsémmel, vagyis a pici meg a nagy fiával. A menüt szintén a testvérem szállítja a házhoz, amiben nincs semmi különös, de mi, Szerednyey-ek így szeretjük: a menü főszereplője mindenképpen a hal, különféle formákban, és bár nem vagyok édesszájú, jó néven veszem, ha a húgom süt valami finomat Szentestére. Ami a munkát illeti, színészként az évnek ebben a szakában is gyakorta dolgoznom kell, ez egy ilyen hivatás: most ezerrel próbálok Győrben egy szilveszteri bemutatóra, de ha csak nincs nagy baj, 23-án este már nem akarok ezzel foglalkozni, majd a két ünnep között. 25-én este lemegyünk már mindnyájan Győrbe, bulizgatunk, mivel másnap, 26-án este játszom az Isten pénze című musicalben, de azért délelőtt hagyományosan szaunázni fogunk egyrakáson, ezt a világ kincséért el nem hagynám!”

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását