2024. május 10. - Ármin, Pálma

Egy új főiskola indul jövőre

Egy új egyetemmel és egy új főiskolával bővül januártól a hazai felsőoktatási paletta, két főiskola pedig integrálódik - írta a Népszabadság.
2009. december 24. csütörtök 09:07 - HírExtra
A lap csütörtöki számában azt írta, a változások ellenére 69 marad a felsőoktatási intézmények száma, mert a valóságban csak egy új intézmény – a Golgota Teológiai Főiskola a Fejér megyei Vajtán – nyitja meg kapuit.

Az új egyetem a Budapesti Műszaki Főiskola átalakulásával jön létre, amely – az első fővárosi egyetemként Zsigmond király által 1395-ben alapított, majd 1410-ben újjáalapított egyetem hagyományait követve – az Óbudai Egyetem nevet viseli majd. Az oktatási tárca ugyan nem akarta szaporítani az egyetemek számát, és inkább akkreditációhoz kötötte volna a főiskola egyetemmé válását, a felsőoktatási törvény módosításakor azonban az Országgyűlés megszavazta az ehhez szükséges módosítást.

A hallgatói létszám csökkenésével és az erős nemzetközi versennyel indokolta a már ősszel bejelentett jövő évi integrációját a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola és a Heller Farkas Főiskola. Először egyesül önként két magánintézmény. Az intézményvezetők indoklása szerint az érettségizők száma hat-hét éven belül negyedével csökken, így csak az erős főiskolák és egyetemek maradnak talpon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

vidraölő
2009. december 24. 10:11
Nem főiskolákra-egytemekre van szűksége e HAZÁNAK!
Miért nem nyílnak SZAKMÁT ADÓ iskolák? Ma Magyarországon, nincs termelés. Ma majd' minden cég bonyolít-közvetít-kereskedik. Nincs ma itt a Kárpát medencében olyan, aki az íparral szerezhetne egzisztencíát.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását