2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fidesz: az MSZP holdudvarára mindig lesz pénz

A Fidesz szerint míg a megszorító intézkedésekkel az utolsó tíz- és húszezer forintokat veszi el az emberektől a kormány, addig a "szocialista holdudvar gazdagítására és a szocialista politikusok kényelmére mindig jut pénz".
2009. december 18. péntek 15:02 - HírExtra
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója ezt két pénteki sajtóhírre reagálva mondta budapesti sajtótájékoztatóján. A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy Gyurcsány Ferenc egyik egykori cégének a munkatársaiból verbuválódott kft. újabb milliós megrendeléseket kapott. A Magyar Hírlap pedig azt írta, hogy százmilliókat költöttek a balatonőszödi kormányüdülőre.

Répássy Róbert közölte, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő korábban azt mondta, a politikának magán kell kezdenie a spórolást, illetve, hogy a kormány leállítja a luxusbeszerzéseket, ám mára kiderült: ezek is hazugságok voltak.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, nem múlik el úgy nap, hogy ne igazolódna be: Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat. "Hol egy gyűlölködő blogbejegyzés, hol egy napvilágra kerülő állami megbízás a haveroknak, hol pedig egy előkelő hely az MSZP országos listáján" - sorolta.

A Fidesz véget fog vetni a Gyurcsány-korszaknak - jelentette ki Répássy Róbert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását