2024. május 7. - Gizella

Az együttműködés példája

Csupán száz méter hosszú az az útszakasz, amely Pornóapátit köti össze az ausztriai Deutsch-Schützen (Németlövő) községgel, de jó példája a magyar és az osztrák hivatalok együttműködésének, a két ország szakembereinek munkáját dicséri - közölte a magyarországi település független polgármestere, Purker Walter hétfőn az MTI érdeklődésére.
2009. december 7. hétfő 17:04 - HírExtra
A két szomszédos települést eddig egy zúzalékkal felszórt út kötötte össze, ezt váltotta most fel egy olyan aszfaltos út, amely az országos közúthálózatnak is a része, és amelyen nemcsak személygépkocsik, hanem autóbuszok is közlekednek.

Az összekötő út 60 százalékát osztrák forrásból, 40 százalékát, mintegy 5,4 millió forintot pedig a magyarországi Útpénztárból finanszírozták, a beruházás kivitelezését magyar és osztrák szakemberek közösen végezték.

Purker Walter elmondta: az út megnyitásával hétfőtől menetrend szerinti buszjárat közlekedik, amely Güssingből (Németújvár) Pornóapáti érintésével szállítja az utasokat Oberwartba (Felsőőrre) és vissza.

Az autóbuszok bioüzemanyaggal közlekednek, nem szennyezik a környezetet, így jó példát mutatnak azoknak a magyar gyerekeknek is, akik Pornóapátiban átszállva ezekkel a buszokkal járnak a határ menti osztrák iskolákba, például Eberauba (Mogyorókerékre) - tette hozzá a polgármester.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását