2024. május 9. - Gergely

Steiner Kristóf bajban van?

Szívpróblémái vannak Steiner Kristófnak. Az orvosok szerint azonnal műteni kell.
2009. november 20. péntek 15:59 - HírExtra
Egyszer addig szekálta szőke hajszínével szerelme a meleg műsorvezetőt, hogy a vita hevében elájult. Kiderült éppn ez az ájulás mentette meg az életét. Ekkor derült ugyanis ki, hogy szívbeteg, és sürgős műtétre szorul.

Steiner Kristóf rejtett szívbetegséggel született, amire csak nemrégiben derült fényt. ”Először 15 évesen jelentkezett a furcsa roham, amikor egy gyerektáborban egy kislányt cipeltem a nyakamon a Balatonban, és nem sokkal később összecsuklottam” – mesélt Kristóf a Borsnak.

„Éveken át tünetmentes voltam, aztán a Rettegés foka forgatásán a szervezetem rettenetesen legyengült: nappal forgattunk, éjszaka pedig buliztam, és alig aludtam valamit. A reptéren ismét rám tört a roham. Egy helyi kórházba szállítottak, ahol vérvétel után telenyomtak gyógyszerekkel és hazautazhattam. A második nagy roham Tel Avivban ért utol, amikor Matan, a párom azt emlegette, hogy szerinte nem vagyok eredeti szőke, és ezen összevesztünk” – emlékezett vissza Kristóf, aki azóta is azon viccelődik szerelmével, hogy olyan kényes témát érintett, hogy majdnem belehalt.

„A legjobb hazai szívspecialista WPW szindrómát állapított meg nálam. Egy katéteres műtét során a combomon át egy fémszálat vezettek fel a szívembe, és kiégették a rohamért felelős területet, mialatt végig ébren voltam. Azóta egészségesen táplálkozom, jóga és a kabbalista meditáció a mindennapjaim része, nem eszem húst, és fél éve alig iszom alkoholt” - árulta el Kristóf, akinek a napokban jelent meg önéletrajzi könyve.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását