2024. május 6. - Ivett, Frida

Mikola válságmenedzselést folytatna az egészségügyben

Válságmenedzselést is kell majd folytatnia az egészségügyben a Fidesznek, ha kormányra kerül; az egészségügyi ellátás struktúráját pedig csak évtizedes távlatban lehet rendezni - mondta Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
2009. november 18. szerda 09:42 - HírExtra
A napilap szerdai számában megjelent interjúban Mikola István azt mondta, a 2010-es költségvetés "rettenetes helyzetet" jelent az egészségügynek, mert reálértéken további forráskivonást eredményez, amit a jelenlegi struktúrával nem lehet kezelni.

Meg kell nézni, hogy melyek azok a kulcsfontosságú intézmények, amelyeknek a működését, fenntartását feltétlenül biztosítani kell - mondta Mikola István, hozzátéve, hogy következő évben az önkormányzatoknak nem lesz fejlesztési-felújítási forrásuk, így nem tudnak majd az intézményeknek pénzt adni.

Szerinte ebben a helyzetben az államnak át kell vállalnia legalább a meghatározó, nagy intézményeknél a fenntartói felelősséget. A fejlesztési-felújítási forrásokat az adóbevételekből a központi költségvetésnek kell biztosítani - jelentette ki.

Mikola István közölte, át kell vizsgálni az egész költségvetést, mert "válsághelyzetben a szociális területek, az egészségügy és az oktatás működtetése is sorskérdés".

Az egészségügyi ellátórendszer struktúrájával kapcsolatban arról beszélt, hogy regionális szinten kell megvizsgálni a népegészségügyi adatokat, és fel kell állítani a fontossági sorrendeket, valamint ennek alapján elosztani a pénzforrásokat. Az ágyszámokat és az intézmények kapacitását is ehhez kell igazítani - mutatott rá.

Úgy fogalmazott, "ez nem lehet egyik napról a másikra megtenni, mert a +liberális+ reform során olyan mértékben torzították el az egészségügyi ellátás struktúráját, hogy azt csak évtizedes távlatban lehet rendezni. A miénk tehát hosszú távú program, mintegy tízéves építkezést jelent. Senki ne reménykedjen abban, hogy egyik napról a másikra jön a Kánaán" - jelentette ki Mikola István.

Közölte, "egyetlen kórházat sem kell bezárni". Hozzátette ugyanakkor, a szociális tehertételek miatt elképzelhető, hogy más feladatot kell majd ellátniuk egyes intézményeknek.

Az interjúban szólt arról is, az egész családja beoltatta magát a H1N1 elleni vakcinával. Szerinte az emberek oltással szembeni bizalmatlanságáért a "nagyon rossz" kormányzati kommunikáció is okolható.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását