2024. április 20. - Tivadar

Palcsó Tamás: szőke, vörös, barna vagy fekete?

Palcsó Tamás a legnagyobb energiát új zenekarába fogja fektetni. Már régóta tervezte egy saját banda létrehozását, ám korábbi tapasztalatai eddig visszatartották ettől. Tomi valóban csöndes, mégis beszél nekünk zenéről, tervekről, hölgyekről.
2009. október 12. hétfő 07:49 - Kanizsai Ádám
Azt olvasni, hogy nemrég alakult meg a saját zenekarod. Elég sokat váratott magára a dolog. Mivel magyarázod ezt?

Igazándiból mindig is szerettem volna saját zenekart . Ez egy nagy vágyam volt, de nem voltak jó tapasztalataim a Megasztár előttről. De sajnos akkor nem jött össze a dolog. Pontosan nem tudnám megmondani az okát, hogy ez mért csak most jött létre. Igazándiból sok mindennel foglalkoztam, sok mindent csináltam és nem jutott rá idő, hogy véghez vigyem ezt a dolgot.

Akkor gondolom elsősorban most erre fogsz koncentrálni.


Most nagyon sok energiát próbálok ebbe belefektetni és nagyon jó is lesz szerintem amit alkotunk, úgyhogy azért is fontos ez egyrészt, mert egy jó dolog születik belőle, másrészt meg úgy érzem, hogy ezáltal én is fejlődhetek. Az élőzenei formájú világot még nem nagyon jártam meg.

Leginkább milyen stíulsú zenét játszotok?

Legalább fele részben saját számok, másik részben feldolgozások lesznek. Ezek egy része azon alapul, amit én korábban játszottam. Lesz egy-két újabb dal, amit még nem hallhatott tőlem a közönség. A dalok aszerint lettek kiválogatva, hogy - egyrészt - mi tetszik nekem, másrészt fontos, hogy lehessen rá táncolni, vagy élvezet legyen végighallgatni.

Rád melyik együttes vagy együttesek voltak a legnagyob hatással, és a maiak közül kit szeretsz?

Nagyon sok együttes volt rám hatással és sok énekes, úgyhogy a Beatles-től kezdve a Queen-ig mindent szerettem. Nagyon sok mindent hallgattam. Legeslegnagyobb kedvencről nem tudok beszélni. Ezek inkább ilyen korszakok voltak.

Ha jól tudom, ismét gitározhatsz. Mióta űzöd ezt a hobbit?

Én így kezdtem. Gitárosként kezdtem, nem pedig énekesként, az éneklés később jött. Tizenöt éves korom óta pengetek.

Jártál tanárhoz is?

Igen, tanultam gitározni.

Hány gitárod van, és melyik a kedvenc?

Öt gitárom van, ebből kettő akusztikus, három elektromos. Igazándiból mindegyiken szívesen játszok, de mostanában a stratocaster áll közelebb a szívemhez.

Nemrég úgy jósolták, hogy csak harminc éves korodra találod meg az igazit. Mit gondolsz erről?

Remélem, hogy nincs igazuk. Úgy gondolom, hogy korábban is lehet találni valakit. Ha a körülmények adottak lesznek, akkor nem fogok tétovázni.

Megfogalmazódott már benned, hogy milyen a nőideálod?

Szerintem ilyen nincs. Én sose kerestem, hogy milyen lehet az ideálom, sok mindent figyelembe veszek a hölgyeknél, és ha azt mondom, hogy „na, ez tetszik”, akkor az jó. Most ilyenek, hogy legyen szőke, vörös, barna vagy fekete haja, a majdnem mindegy kategóriába tartoznak nálam.

Tehát szerinted a belső értékek fontosabbak?

Hát...nem feltétlenül. De azok is nagyon sokat nyomnak a latban. Nehéz valakivel együtt lenni, ha a személyisége nem teszi lehetővé, vagy mondjuk hozzám nem passzol. A külső egy relatív dolog. Változó, hogy kinek mi a szép, tehát ez egy tág skálán mozog.

Egy éved van az iskolából. Honnan jött az ötlet, hogy közgazdász képzésre jelentkezel?

Hát...hogy is mondjam, ez nem az én ötletem volt igazándiból. Nem volt semmi konkrét terv, így erre esett a választás. Tulajdonképpen teljesen véletlen döntés volt.

És hogy tetszik?

Tanulok. Értem. Ám maradjunk annyiban, hogy az igazi szépséget még nem találtam meg benne. De ki tudja, lehet, hogy később majd beérik a dolog.

Mik a hosszú távú terveid? Tehát mi leszel, ha nagy leszel?

Mindenképpen az énekléssel, zenéléssel szeretnék foglalkozni. Ebben lelem a legnagyobb örömöm. A mostani együttesben úgy érzem, megtaláltam a megfelelő helyem. Így próbálok ezen a téren a lehető legtöbbet elérni, a lehető legtöbbet fejlődni.

Elég szűkszavű és nyugodt fiatalember hírében állsz. Volt már olyan helyzet az életedben, amikor egy kicsit is kikeltél magadból?

Valóban így ismernek az emberek. Most nem nagyon tudnék erre példát mondani, de ritkán előfordul. Ahogy mindenki mással is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását