2024. június 1. - Tünde

Plakátok a szocializmusban

Az 1945-től 1989-ig terjedő időszak plakátjait mutatja be a Nyitunk. Plakátok a szocializmusban című pénteken nyílt kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM) Budapesten.
2009. október 10. szombat 07:30 - HírExtra
A 193 plakáton az érdeklődők az egyes évtizedek jellemző stílusirányzatait követhetik nyomon, megismerhetik a leggyakrabban reklámozott áruféleségeket, üzlettípusokat, szlogeneket. A hirdetőoszlopokon elhelyezett plakátok az utca hangulatát idézik fel, és ehhez hozzájárulnak még a kor jellegzetes boltjainak és üzletportáljainak kinagyított fotói, valamint a korabeli árukkal berendezett kirakatok és enteriőrök is.

Egykori SZOT üdülőbeli hangulatot idéz a kiállítás - fogalmazott Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a megnyitón. Hozzátette: ezek a plakátok kedvesek, grafikailag igényesek, szerények és viccesek is egyben, s nincs bennük az az agresszivitás, ami a jelenkor reklámjait jellemzi.

Vajon mit lát ebben a tárlatban az a korosztály, aki nem élte át a szocializmus éveit? - tette fel a kérdést Schneider Márta. Véleménye szerint a mai fiatalok sajnálják azokat, akik akkor éltek, hiszen nem volt mosogatógép, automata mosógép, intelligens mosópor és celebek sem. Volt ellenben Lottó Ottó és Röltex Rózsi - tette hozzá.

A február 28-ig látogatható tárlat a 2006-ban rendezett Utca képeskönyve című kiállítás folytatása - mondta el a megnyitón Kiss Imre, az MKVM igazgatója. Kiemelte: terveik szerint a tárlat harmadik része 1989-től napjainkig vonultatja majd fel a plakátokat.
A látogatók egyebek mellett megtekinthetik a Trapper farmert, a Gabi babápolási termékeket, az Ali baba pörkölt kávét, a Traubisoda italt és az Orion televíziót reklámozó plakátokat is.

A kiállítás részeként reklámfilmeket is nézhetnek az érdeklődők, így a többi között a Leó jégrém bájos oroszlán figurája incselkedik a Lánchíd kőoroszlánjával, babasamponok flakonok utaznak egy kisvonaton és bébiételeket etetnek a kisbabákkal.

A terem egyik sarkában a közönség betérhet a KÖZÉRT-be, a vitrinben megtekintheti például a Macskanyelv, a Garzon tea és Bonbon dobozait, de a jellemző dohányárukat, így a Kecskemét füstszűrős cigarettát, vagy az Opera és a Luxus cigaretta csomagolását is felvonultatja a tárlat, amely a Design Hét része.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását